Nagyon könnyű Isten Szellemét megoltani. Akkor is ezt tesszük, amikor megvetjük az Úr fenyítését és elcsüggedünk, ha dorgál. Ha csak felszínesen tapasztaltuk meg a megszentelődést, akkor az árnyékot valóságnak tartjuk, és amikor Isten Szelleme elkezd dorgálni, azt mondjuk: Ó, ez bizonnyal a Sátán.

Isten teremtett szellemi világában nincs szebb jelenség, mint amikor a hívő őszintén és igazán megvallja összetöretettségét. Az ilyen ember Isten számára kedves; Ő ellenáll a büszkéknek és kevélyeknek (lásd Jak 4,6), de nem áll ellen a megtört szívűeknek és alázatosaknak.

Amikor az Úr Jézus ezeket a szavakat mondta, olyan gyülekezeti összejövetelre utalt, amely azért jött létre, hogy egyik bűnben élő, és bűnbánatra nem hajlandó tagjával beszéljen. Minden más kísérlet, amellyel a bűnöst jobb belátásra igyekeztek bírni, csődöt mondott, úgyhogy végül az ügye a gyülekezet elé került. S ha még ezután sem hajlandó bűneit megbánni, akkor ki kell zárni a gyülekezet közösségéből. Az Úr Jézus megígérte, hogy jelen lesz az ilyen összejöveteleken, amelyeken a gyülekezeti fegyelem kérdése kerül szóba.

A Szellem szava olyan szelíd, mint a szellő. Olyan szelíd, hogy meg se hallod, ha nem élsz tökéletes közösségben Istennel. A Szent Szellem többnyire gyengéden szól ránk és ha nem elég finom a felfogóképességed, hogy meghalld a hangját, akkor megoltod és szellemi életed ezáltal kárt szenved. Az Ő intései szelíd, halk hangok, olyan csendesek, hogy más senki nem veszi észre őket, csak a szent.

Amikor elfog a félelem, nem tehetünk mást, minthogy imádkozunk Istenhez; de Urunknak joga van elvárni, hogy akik az Ő nevét segítségül hívják, bizakodva higgyenek benne. Isten elvárja gyermekeitől, hogy úgy bízzanak benne, hogy minden nehézség közepette egyedül őreá hagyatkoznak. Mi csak bizonyos határig bízunk Istenben, aztán visszatérünk azoknak az embereknek a kezdetleges, ijedtségimádságaihoz, akik nem ismerik Őt. Most már nem látunk kiutat és ezzel azt mutatjuk, hogy a legcsekélyebb bizalmunk sincs benne és az Ő világkormányzásában.

Ha egy szektásra gondolunk, többnyire olyan tévtanítót képzelünk magunk elé, aki a hit nagy igazságainak ellentmondó nézeteket terjeszt. Olyanokra gondolunk, amilyen Arius, Montanus, Marcion és Pelagius voltak, akik Krisztus után az első századokban éltek.

Nem baj, ha Illésre bízod magad, addig amíg Isten neked adja. De gondold meg, hogy eljön az ideje, amikor Illésnek mennie kell s nem áll többé melletted mint oltalmazód és vezéred, mert Isten nem akarja őt tovább melletted hagyni. Azt mondod: "Nem tudok Illés nélkül járni." Isten azt mondja: kell!

Isten hadseregében szokatlan katonák is vannak, és gyakran éppen ezek aratják a legnagyobb győzelmeket. Az Úr követésében sokszor nem mindennapi a magatartásuk. Eredeti megoldásokat alkalmaznak, ahelyett, hogy a hagyományosakhoz tartanák magukat. Mindig éppen azt mondják és teszik, amit a legkevésbé várnánk tőlük. Megszegik a nyelv szabályait, valamint a prédikálásét és a tanításét is, mégis nagy nyereséget jelentenek Isten országa számára. Gyakran felrázzák hallgatóságukat, s ezért nem felejtik el őket.