Aki ezt az igeverset elolvassa, nyilván megdöbben azon, hogy a gyávákat és hitetleneket egy sorba veszi az Ige azokkal, akiket féktelen, gonosz bűnösöknek tartunk, és hogy számukra az örökkévalóságra ugyanazt a büntetést helyezi kilátásba.

Urunk magatartása ezzel az emberrel szemben szigorúan visszautasító volt, mert Ő tudta, mi volt az emberben. Mi ezt mondtuk volna: "El ne szalasszuk ezt a jó alkalmat, hogy megnyerjük ezt az embert! Micsoda elképzelés volt, ilyen jeges fuvallattal megfagyasztani, visszariasztani őt!" Uradat nem kell soha mentegetned. Az Ő szavai addig sebeznek és sértenek minket, amíg már semmi bántani vagy sebeznivaló nincs bennünk. Jézus Krisztus nem kímél semmit - bármi legyen is az -, ami végül is tönkre tenné az Isten szolgálatában álló embert.

Amikor az oltárhoz mégy és ott eszedbe jut, hogy testvérednek van valami panasza ellened - tehát nem akkor, ha beteges érzékenységedben előkotorsz valamit. "Ha megemlékezel arról", azaz ha Isten Szent Szelleme eszedbe juttatja, "akkor menj el és békülj meg testvéreddel és azután jöjj és hozd fel ajándékodat". Soha ne állj ellent bensődben Isten Szent Szelleme finom indításának, amikor lelkiismereted legmélyéig nevel téged.

Isten sohasem marad tanú nélkül. Még a legsötétebb időkben is felhangzik egy hang, hogy világos bizonyságot tegyen Róla. Gyakran még a legszokatlanabb körülmények között is támaszt egy váratlan bizonyságtevőt, aki bátran kimondja az Ő nevét.

Az özönvíz napjaiban a földön lévő életet erőszak és erkölcstelenség jellemezte. De ott volt Noé, aki bátran kiállt az Úr mellett.

Amit Pál a galáciabeli keresztyéneknél tapasztalt, emlékeztet arra, hogy gyakran a mi barátaink is hirtelen ellenségeiknek tekintenek minket, ha nyíltan megmondjuk nekik az igazat. Az apostol megismertette ezekkel az emberekkel az Úr Jézust, és segítette hitben való növekedésüket. De később, amikor tévtanítók hatoltak be keresztyén gyülekezetükbe, Pál kénytelen volt figyelmeztetni a hívőket, vigyázzanak, mert az a veszély fenyegeti őket, hogy a törvénykedés kedvéért otthagyják Jézus Krisztust.

Urunk tanítását összefoglalva kiderül, hogy nekünk lehetetlen a tőle kívánt kapcsolatban élnünk vele, hacsak nem végzett bennünk természetfeletti munkát. Jézus Krisztus azt kívánja, hogy még zokon se vegye - elfojtva se legyen neheztelés tanítványa szívében, amikor zsarnokságba ütközik, vagy igazságtalanság éri. Nincs az a lelkesedés, amely megállhatna azokban a feszültségekben, amelyekbe Jézus Krisztus viszi vagy engedi bele a szolgáját.

Könnyű elképzelni, hogy végül csak eljutunk arra a helyre, ahol készek és mindenre hajlandók leszünk, de a felkészülés nem egy pillanat műve, hanem olyan folyamat, amelyhez állhatatosság kell. Veszélyes, ha keresztyén megtapasztalásunkban egy bizonyos állapotba belerögződünk. Felkészülés alatt vagyunk, formálódunk.

Lábán megtudta, hogy az Úr őt Jákobért áldotta meg. Jó dolog volt az, amit ebből megtanult. Mert a tapasztalat általában jó tanítómester.

Mindig mély benyomást tett rám, hogyan segít egyes igehelyek megértésében a tapasztalat. Lehet, hogy az igeverseket már régóta tudjuk könyv nélkül, de ha egy új tapasztalaton megyünk keresztül, akkor a szavak hirtelen megelevenednek. Felragyognak előttünk, mint a fényforrás a sötétségben. És ekkor egészen új értéket tulajdonítunk nekik.