"És aki téged egy mérföld útra kényszerít, menj el vele kettőre" (Mt 5,41).
Urunk tanítását összefoglalva kiderül, hogy nekünk lehetetlen a tőle kívánt kapcsolatban élnünk vele, hacsak nem végzett bennünk természetfeletti munkát. Jézus Krisztus azt kívánja, hogy még zokon se vegye - elfojtva se legyen neheztelés tanítványa szívében, amikor zsarnokságba ütközik, vagy igazságtalanság éri. Nincs az a lelkesedés, amely megállhatna azokban a feszültségekben, amelyekbe Jézus Krisztus viszi vagy engedi bele a szolgáját. Egyes-egyedül a vele való személyes kapcsolat bírja ki ezeket a próbákat, amik után csak ezt az egy célt látjuk: Isten számára vagyok itt, oda küldhet, ahova akar. Minden más elsötétedhet, de a Jézus Krisztussal való kapcsolatunk soha. A Hegyi beszéd nem eszményi elgondolás, hanem annak a leírása, mi történik bennem akkor, amikor Jézus Krisztus megváltoztatta adottságaimat és az Övéhez hasonlóvá tette. Jézus Krisztus az egyetlen, aki be tudja tölteni a Hegyi beszédet.
Ha Jézus tanítványai akarunk lenni, akkor csak természetfeletti úton lehetünk azokká. Addig, amíg nekifeszülünk annak, hogy Jézus tanítványai legyünk, bizonyosak lehetünk benne, hogy nem vagyunk azok. "Én választottalak titeket" (Jn 15,16). Így kezd bennünk munkálkodni Isten kegyelme. Olyan szorosság ez, amiből nem tudunk kiszabadulni. Isten természetfeletti kegyelme vonz minket, és soha nem tudjuk kinyomozni, hol kezdi el. Az Úr az embert természetfeletti úton teszi tanítvánnyá. Nem épít természetes képességekre. Isten nem olyat kér tőlünk, ami könnyű a természetünknek. Csak azt kéri, amire kegyelme alkalmassá tett és ezen az úton mindig a kereszthez jutunk el.