Mélyre hatol ez a kérdés. Urunk szavai akkor érintenek legérzékenyebben, amikor a legegyszerűbben beszél. Tudjuk, hogy kicsoda Jézus, de Ő mégis megkérdezi: "Ti is el akartok menni?" Vele szemben mindig kockázatot vállaló magatartást kell tanúsítanunk.
Senki sem lehet egységben addig Jézus Krisztussal, amíg nem kész arra, hogy bűnein kívül a dolgok egész szemléletét is átadja. Ha Isten Szellemétől felülről születtünk, akkor először elengedünk, azután megragadunk. Ennek első mozzanata minden igényünk feladása. Az Úr nem azt akarja, hogy jóságot, kitartást, becsületességet vigyünk neki, hanem a valóságos, igazi bűneinket; ez minden, amit elvehet tőlünk. És mit ad értük cserébe? Valódi, igazi igazságosságot.
Pál itt azokról a dolgokról beszél, amelyek beékelődni látszanak a szent és Isten szeretete közé; mégis éppen az a figyelemre méltó, hogy semmi sem tud beékelődni Isten szeretete és a szent közé. A mi oldalunkról beférkőzhetnek ilyen dolgok - és be is férkőznek - a lélek hitbuzgó gyakorlatai és Isten közé, egyéni életünket el is választhatják tőle, de semmi sem tolakodhat Isten szeretete és a szent közé.
A Mindenható kegyelmére van szükségünk, hogy megtehessük a következő lépést akkor is, ha semmit sem látunk és ha senki sem lát. - Ezt a következő lépést az átadásban, a tanulmányaidban, az olvasásban, a konyhában, vagy bármely kötelességedben tedd meg. Kegyelemre van szükségünk, hogy lelkesedés, látomás vagy szemlélők nélkül is megtehessük ezt a lépést. Sokkal több kegyelem és tudatos reá támaszkodás kell ehhez, mint az evangélium hirdetéséhez.
Nem a sikeres tevékenységben van az öröm, hanem abban, ha teljesen betöltöm, amire Uram teremtett és újjászült. Urunk öröme az volt, hogy véghezvihette, amiért az Atya elküldte, és így szól: "Amiképpen engem küldött az Atya, én is akképpen küldelek titeket" (Jn 20,21). Kaptam-e az Úrtól valamilyen szolgálatot? Ha igen, akkor abban kell olyan hűnek lennem, hogy csak ezért a szolgálatért legyen drága az életem. Gondolj arra, milyen jól esik majd hallanunk Jézus szavait: "Jól van jó és hű szolgám" (Mt 25,21).
Könnyebb látomás nélkül szolgálni Istennek, könnyebb elhivatás nélkül munkálkodni érte, mert akkor nem kell nyugtalankodnom az Ő követelményei miatt. Akkor a józan emberi ész a vezetőm, bevonva keresztyén érzelmekkel. Több sikerrel, eredményesebben jársz, jobban engedhetsz szíved hajlamának, ha még nem lett valóságossá számodra Isten hívása. De ha egyszer Jézus Krisztus hív el, akkor az Isten akaratára gondolva olyan lesz ez, mint az ösztöke: többé nem tudsz józan észokok alapján dolgozni érte.
Így formálódik ki a szeretet. Isten szeretete őseredeti, nem csinált, hanem ez az Ő lénye. A Szent Szellem egyesít minket Istennel, úgyhogy szeretete kifejezésre jut bennünk. Nem az a cél, hogy a lélek a benne lakozó Szent Szellem által összekapcsolódjék Istennel, hanem hogy eggyé legyünk az Atyával úgy, amint Jézus is egy volt vele. Milyen volt Jézus Krisztus egysége az Atyával? Olyan teljes, hogy az Atya leküldte Őt a földre, hogy feláldozza magát értünk. Jézus Krisztus pedig ezt mondta: "Amiként engem küldött az Atya, én is úgy küldelek titeket" (Jn 20,21).
Érezted-e valaha, milyen mély fájdalmat okoz az Úr, ha lelked mélyén elevenedre tapint, oda, ahol érzékenységed lakik? Az ördög sohasem sebez meg ott, sem a bűn, sem az emberi szeretet; Isten Igéjén kívül semmi sem hatol keresztül addig a mélységig. "Péter megszomorodott, hogy harmadszor is mondotta néki..." Kezdett rájönni arra, hogy az élete a maga valójában, lényegében Jézusnak volt odaszánva, és kezdte megérteni, mit jelent ez a türelmes kérdezgetés. A legcsekélyebb önámítás sem maradt meg Péter lelkében, soha többé nem csapta be magát.
Péter most már nem fogadkozik (Mt 26,33-35). A természetes egyéniség fogadkozik és ígérget. A személyiség szeretete azonban csak akkor mutatkozik meg, amikor Jézus Krisztusnak ez a kérdése fájdalmat okoz neki. Péter azelőtt úgy szerette Jézust, amint a természetes ember szereti a jó embert. Ez a vérmérséklet szerinti szeretet. Lehet, hogy mélyen gyökerezik az egyéniségben, de a legmélyén mégsem érinti meg a személyiségét. Az igazi szeretet sohasem fogadkozik.
"Most hisszük!" - Jézus megkérdezi: "Valóban hiszitek?" "Íme eljön az óra, amikor egyedül hagytok engem." Nem egy keresztyén munkás hagyta már magára Jézus Krisztust és a saját kötelességérzésétől, vagy a szükségérzettől hajtva fogott neki a munkának a maga feje szerint. Ennek az az oka, hogy nincs bennünk Jézus feltámadt élete. A lélek elvesztette bensőséges kapcsolatát Istennel, mert a saját elképzeléseire támaszkodott.