"De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem" (Csel 20,24).
Könnyebb látomás nélkül szolgálni Istennek, könnyebb elhivatás nélkül munkálkodni érte, mert akkor nem kell nyugtalankodnom az Ő követelményei miatt. Akkor a józan emberi ész a vezetőm, bevonva keresztyén érzelmekkel. Több sikerrel, eredményesebben jársz, jobban engedhetsz szíved hajlamának, ha még nem lett valóságossá számodra Isten hívása. De ha egyszer Jézus Krisztus hív el, akkor az Isten akaratára gondolva olyan lesz ez, mint az ösztöke: többé nem tudsz józan észokok alapján dolgozni érte.
Mi igazán drága nekem? Ha még nem ragadott meg Jézus Krisztus, akkor drága nekem a szolgálat, az idő, amit Istennek adok és a saját életem. Pál azt mondta, hogy csak azért tartja az életét drágának, hogy végezhesse a kapott megbízatást; tiltakozott az ellen, hogy bármi másra használja fel erejét. A Cselekedetek 20,24-ben szinte nemes bosszankodását fejezi ki afelett, hogy kérték, legyen tekintettel saját magára. Aminek nem volt köze megbízatása teljesítéséhez, az teljesen közömbös volt a számára. A gyakorlati munka versenyre kelhet az Istennek odaszánt élettel, mert ilyen érveléseken nyugszik: "Gondold meg, milyen hasznos vagy itt!" vagy "Képzeld el, milyen hasznos lehetnél éppen ebben a munkában." Az ilyen beállítottságban nem Jézus Krisztus a vezető, hanem a saját véleményünk arról, hol lehetünk a leghasznosabbak. Ne mérlegeld, hasznos vagy-e, vagy sem; de gondold meg, hogy nem a magadé vagy, hanem Istené!