Van két olyan vers, amelyeket Isten sohasem mulaszt el idézni a 110. zsoltárból. "Ülj az én jobbomon, amíg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá." "Pap vagy te örökké Melkisédek rendje szerint." Az 1. verset hatszor idézik az Újszövetségben, a 4. verset pedig ötször. Mennyire gyönyörködik az Úr az Ő Király-papjában! Nekünk is mennyire ezt kellene tennünk!
AZ OLVASNIVALÓ hat példázatot tartalmaz. Az első három példázatot, ahogyan a magvetőét is, szabadban mondta el Jézus egy sokaságnak (1-3. v.). Az utolsó három példázatot a házban mondta el, és a tanítványoknak szánta (36. v.). Az első három példázat azzal foglalkozott, milyen a menny királysága külsőképpen. Az utolsó három Isten gondolatait tárja fel a királyságról, és megmutatja, hogy neki van válasza minden gonoszságra és bűnre, amely a hamis vallásossággal van kapcsolatban, amelyet a három nyilvános példázat írt le.
A KISGYERMEK Jézus van az egész fejezetben az érdeklődés középpontjában. Mindig, amikor a gyermek és anyja együtt van említve, a gyermek kapja az első helyet (11., 13., 20., 21. v.). Miután Máté bemutatja Krisztust, mint „fejedelmet" (6. v.), Heródes többé már nem kapja meg királyi címét. Hasonlítsuk össze az 1. és 3. verset a következő versekkel: 7., 12-13., 15-16., 19.22, „A zsidók Királya", a jogos, eljött!
A 110. ZSOLTÁRT 14-szer idézik az Újszövetségben, gyakrabban, mint bármilyen más ószövetségi igehelyet és mindegyik esetben az Úr Jézus Krisztusra alkalmazzák. Maga Urunk hatalmazott fel minket erre, aki azt mondta, hogy Dávid a Szent Szellem ihletése alatt írt, Mt 22,41-46. Megállapítását két szempontból hangsúlyozta: először, hogy Dávid volt a zsoltár szerzője; másodszor pedig, hogy Dávid a Szent Szellem által ihletve nevezte a Fiát Urának. A farizeusok elfogadták ezt a szempontot és nem kísérelték meg vitatni.
A 45. ZSOLTÁR ÍRÓJA témáját annak a személynek és a jelenetnek hatalmas dicshimnuszával vezeti be, amelyről írni akar. Nehezen tud érzéseinek parancsolni. Szíve felbuzgó forráshoz hasonló, szája olyan, mint a szónoké, témája egy költemény zenei kompozíciója, nyelve gyorsíró tolla. Minden tehetségét igénybe veszi, hogy magasztalja a királyi vőlegénynek és menyasszonynak dicsőségét, 1. v.
NAGYON VALÓSZÍNŰ, hogy a 24. zsoltárt akkor írta Dávid, mikor felvitte isten ládáját a Sionba, és Jeruzsálem lett az imádat központja, Dávid pedig elfoglalta a trónt, mint király, 2Sám 6. De a zsoltár előremutat egy olyan nap eljövetelére, amikor a dicsőség Királya fogja elfoglalni világuralmi trónját. Az emberi történelem folyamán sok trónbitorló bukkant fel, hogy erre a trónra üljön, de mindegyikük elbukott abban, hogy megfeleljen a 3-4. versben lévő kihívásnak és minősítésnek: „Kicsoda megy fel az Úr hegyére? És kicsoda áll meg az Ő szent helyén?
A MÁSODIK ZSOLTÁR a Messiás hivatali dicsőségét hangsúlyozza. Gondolatainkat a jövőre irányítja, amikor a trónon fog ülni, és minden ellensége a lába alatt lesz.
AZ 1. ÉS 2. ZSOLTÁR bevezetés az egész könyvhöz. Mindkettő Krisztusról beszél. Az 1. zsoltárban Ő a boldog Ember - ez erkölcsi dicsősége; a 2. zsoltárban Ő a felkent Király - hivatali dicsősége.
Az a kifejezés, hogy „boldog ember", hétszer fordul elő a zsoltárokban, ő az elhagyott ember a Zsolt 22-ben, a feddhetetlen ember a Zsolt 37,37-ben, és a te jobbodnak férfia a Zsolt 80,18-ban.
A KIRÁLYOK KÖNYVEINEK utolsó szakasza azzal kezdődött, hogy Akház megvásárolta Asszíria segítségét az Úr házából és a király házából származó kincsekkel, és mélyreható változtatásokat vezetett be a templom udvarában ennek következményeként, 2Kir 16,8-18. Azzal fejeződik be, hogy ugyanazoknak a házaknak a kincseit, továbbá az arany templomi edényeket elvitték Babilónia királyának, 2Kir 24,13, ezt követően pedig felgyújtották a templomot, az udvar különböző tömör réz tárgyait összetörték és elvitték, 2Kir 25,9.13-17.
JÓSIÁSSAL KAPCSOLATBAN a Királyok könyve azokat a változtatásokat hangsúlyozza, amelyeket uralma 18. évében vezetett be, amikor az Igét megtalálták.