Péter most már nem fogadkozik (Mt 26,33-35). A természetes egyéniség fogadkozik és ígérget. A személyiség szeretete azonban csak akkor mutatkozik meg, amikor Jézus Krisztusnak ez a kérdése fájdalmat okoz neki. Péter azelőtt úgy szerette Jézust, amint a természetes ember szereti a jó embert. Ez a vérmérséklet szerinti szeretet. Lehet, hogy mélyen gyökerezik az egyéniségben, de a legmélyén mégsem érinti meg a személyiségét. Az igazi szeretet sohasem fogadkozik.
Pál elmondja, mennyire legyőzte, lenyűgözte, szinte satuba szorította Krisztus szeretete. Kevesen tudják, mit jelent, ha Isten szeretete megragad valakit. Minket inkább csak saját megtapasztalásaink kényszere tart fogva. Pált egyedül az az isteni szeretet ragadta meg, úgy hogy nem is volt semmi más az ő látóhatárán: "Krisztus szeretete szorongat." - Amikor egy ember életéből ezt hallod kicsendülni, félreérthetetlenül tudod, hogy annak az életében Isten Szelleme szabadon munkálkodik.
Mindig olyan kényszer nélkül kedves vagyok-e Istenhez, amilyen szoktam lenni, vagy azt várom, hogy Ő legyen kedves hozzám? Betöltenek-e azok a kicsi dolgok, amelyek megörvendeztetik Isten szívét, vagy azon jajgatok, hogy rosszul megy a dolgom? Nem lehet öröm abban a lélekben, aki elfelejtette: mi tetszik Istennek. Nagy dolog elgondolni, hogy Jézus Krisztusnak szüksége van rám - "Adj innom!" (Jn 4,7). Mennyi kedvességet mutattam iránta az elmúlt héten? Neve jó hírét hirdette-e az életem?
Ez a tény alapjában véve ígéret, hiszen az Úr ma is az, aki egykor volt, és Ő ma is úgy szereti az övéit, mint egykor tanítványait - és ez mindig is így lesz.
Szerette őket - és ez volt a csoda! Hogy Ő szerette az embert valaha is, az a legnagyobb csoda. Ugyan, mi szeretnivaló volt azokban a szegény tanítványokban, és mi szeretnivaló van bennem?
Azt mondtam neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben! (Ez 16,6)
Ezt a kettőt, az engedelmességet és a Jézus Krisztus szeretetében való megmaradást, nem lehet elválasztani egymástól. Csak Krisztusnak engedelmeskedő élettel bizonyíthatjuk, hogy szeretetközösségben vagyunk vele. Engedelmeskednünk kell az Úrnak, ha érezni akarjuk szeretete melegét. Ha bűnben élünk, nem élhetünk szeretetben. Istennek tetsző szent élet híjával nem lehetünk kedvesek az Úrnak. Aki nem törődik a megszentelődéssel, mit sem tud Krisztus szeretetéről.
Isten maga választotta ki magának népét, ezért köztük marad, és nem hagyja el õket. Szeretetbõl választotta ki, és mert kiválasztotta, szereti azt. Azért választotta ki népét, mert így volt kedves neki, de mert kiválasztotta õket, mindig kedvesek lesznek számára. Tulajdon nevére hozna szégyent, ha elvetné népét, ez azt mutatná, hogy vagy tévedett a kiválasztásban, vagy állhatatlan a szeretetben. Isten szeretete azonban állandó, és soha el nem fogy, ezért dicséret és dicsõség illeti meg mindörökké.
Minden négy évben csak egyszer virrad ránk ez a nap. Ó, bárcsak négyszeres áldást hozna! Mind ez ideig Isten jósága és szeretete mint két testőr kísért minket napról napra. E kettő alkotta a hátvédet, míg a kegyelem volt az elővédünk. Ez a rendkívüli nap is egyike életünk napjainak, tehát a két testőr velünk lesz ma is. A jóság, hogy gondoskodjék arról, amire szükségünk van, a szeretet, hogy elfedezze bűneinket. Ők kísérjék lépteinket ma és mindennap, míg egyszer majd több nap nem virrad ránk.
