„Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben" (Jn 15,10).
Ezt a kettőt, az engedelmességet és a Jézus Krisztus szeretetében való megmaradást, nem lehet elválasztani egymástól. Csak Krisztusnak engedelmeskedő élettel bizonyíthatjuk, hogy szeretetközösségben vagyunk vele. Engedelmeskednünk kell az Úrnak, ha érezni akarjuk szeretete melegét. Ha bűnben élünk, nem élhetünk szeretetben. Istennek tetsző szent élet híjával nem lehetünk kedvesek az Úrnak. Aki nem törődik a megszentelődéssel, mit sem tud Krisztus szeretetéről.
Az Úr szeretetének tudatos megtapasztalása valami igen finom műszerhez hasonló. Sokkal érzékenyebb a bűnre és a kegyelemre, mint a hőmérő higanyszála a melegre és a hidegre. Ha szelídek vagyunk és ügyelünk arra, hogy gondolatainkkal, szavunkkal és életünkkel az Urat dicsőítsük, akkor ő szeretetének számtalan jelével áraszt el minket. Ha pedig meg akarunk maradni ebben a szeretetben, meg kell maradnunk a megszentelődés útján. Nem rejti el arcát előlünk, ha mi nem rejtőzünk el előle. A napunkat elsötétítő felhőt a bűn támasztja, de ha éberek és engedelmesek vagyunk, és teljesen Istennek szenteljük magunkat, akkor világosságban járhatunk, mert Isten világosság, és akkor megmaradhatunk Krisztus szeretetében, amiképpen Krisztus is megmarad Atyja szeretetében. Ez tehát egy vigasztaló ígéret, amely azonban komoly feltételhez van kötve.
Uram, add, hogy figyeljek erre a „ha" szócskára, mint valami kulcsra, amellyel az ígéret megvalósul számomra!