OswaldChambers

Akaratod megegyezik Istennel, de van a testedben olyan hajlam, ami tehetetlenné tesz, noha tudod, meg kellene tenned azt a dolgot. Amikor az Úr megszólal a lelkiismeretünkben, lelkiismeretünk először akaratunkat rázza fel. Akaratunk pedig mindig megegyezik Istennel. Azt mondod erre: "De én nem tudom, hogy akaratom összhangban van-e Istennel?" Nézz Jézusra és rájössz, hogy akaratod és lelkiismereted mindig megegyeznek vele. Ami ezt mondatja veled, hogy "nem teszem", az nincs olyan mélyen, mint az akaratod.

Az én szavamnak Isten szavára kell épülnie. Isten ezt mondja: "Nem hagylak el", így én bátran mondhatom: "Az Úr az én segítségem, nem félek..." - nem engedem, hogy elárasszanak a rossz előérzetek. Ez nem jelenti azt, hogy meg sem kísért a félelem, de akkor is emlékszem majd Isten biztatására. Megtelek bátorsággal, mint az a gyermek, aki "összeszedi magát", hogy atyja kívánságának eleget tegyen. Olyan sokan meginognak hitükben; amikor jönnek a félelmek, elfelejtik Isten biztatását, elfelejtenek mélyen lélegzeni szellemileg.

Milyen irányba folynak a gondolataim? Arrafelé, amit Isten mond, vagy afelé, amitől félek? Megtanultam-e, hogy ne csak utána szajkózzam, amit Isten mond, hanem csak akkor mondjak valamit, ha már meghallottam kijelentését? "Ő mondta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled, úgyhogy bízvást mondjuk: az Úr az én segítségem, nem félek, ember mit árthat nekem!"

Miről ismered meg, hogy valaki barátod-e? Arról, hogy közli veled titkait? Elmondja neked titkos örömeit. Sokan rád bízzák titkos bánatukat, de a bensőséges kapcsolat döntő jele a titkos örömök megosztása. Beszélhetett-e már Isten nekünk titkos örömeiről, vagy mi mondogatjuk neki szakadatlanul a saját titkainkat, hogy Ő szóhoz sem juthat? Keresztyén életünk kezdetén tele vagyunk kérdésekkel Isten felé, de azután rájövünk, hogy Isten olyan kapcsolatba akar hozni önmagával, hogy ránk bízhassa terveit.

Mi tölt be téged? Talán azt mondod: semmi! Pedig mindnyájunkat betölt valami, legtöbbször saját magunkkal vagyunk eltelve, vagy mint keresztyének - a megtapasztalásainkkal. A zsoltáros szerint Istennel kellene betelnünk. Isten töltse be a tudatunkat, ne pedig a róla való gondolkozás. Isten jelenléte töltse be teljes életünket kívül-belül. A gyermek tudata annyira anyjával van eltelve, hogy ha tudatosan nem is gondol rá, de ha valami baja támad, az anyjához tartozás érzése az, ami megmarad benne.

Lehet-e szent ebből a bűnösből? Rendbe hozható még ez az elsodort élet? Erre csak egy válasz van: "Uram, Te tudod, én nem." Ne állj elő a vallásos józan ésszel és ne mondd: "Ó igen, egy kicsit több bibliaolvasással, odaadással és imádsággal majd meglátom, hogy lehetne véghezvinni." Sokkal könnyebb valamit tenni, mint Istenben hinni; mi összetévesztjük a félelem hangját az ihletettséggel. Ezért vannak olyan kevesen, akik együtt munkálkodnak Istennel és olyan sokan, akik érte buzgólkodnak. Sokkal szívesebben munkálkodunk érte, mint amennyire hiszünk benne.

Urunk nem bízott senkiben sem, mégsem volt gyanakvó vagy elkeseredett. Sohasem esett kétségbe senki felől, mert bizalmát Istenbe vetette, teljes bizonyossággal hitt abban, amit Isten kegyelme elvégezhet minden emberben. Ha elsősorban emberekben bízom, végül is kétségbeesve csalódom mindenkiben, megkeseredem, mert azt vártam, hogy az ember olyan legyen, amilyen ember sohasem lehet - teljesen igazságos! Soha ne bízz senkiben, egyedül Isten kegyelmében, az Ő benned vagy másokban munkálkodó kegyelmében.

Tegyük fel, hogy Isten olyat kér tőled, ami próbára teszi józan eszedet. Mit tennél akkor? Vonakodnál? Ha a fizikai világ területén megszoktál valamit, azt mindaddig teszed, amíg határozottan nem szakítasz ezzel a szokással. Ez a szellemi élet területén is így van. Újra meg újra nekirugaszkodsz, hogy megtedd, amit Jézus Krisztus kíván, de mindig újra visszafordulsz a döntő pontnál - amíg végre eltökélten átadod magad neki. "Igen, de - feltéve, hogy engedek Istennek ebben a dologban - mi lesz akkor?

"Azon a napon az én nevemben kértek", azaz az én természetem szerint. Nem "varázsige lesz a nevem nektek", hanem "olyan bizalmas lesz a kapcsolatunk, hogy egészen eggyé váltok velem". "Az a nap" - nem egy valamikor bekövetkező napot jelent, hanem azt a napot, ami itt van és most van! "Maga az Atya szeret titeket" - az egyesülés teljes és tökéletes.

Mikor van "az a nap"? Amikor a mennybe ment Úr eggyé tesz téged az Atyával. Azon a napon ugyanolyan eggyé leszel az Atyával, mint Jézus, és azon a napon - mondja Ő - "nem kérdeztek majd engem semmiről". Amíg Jézus feltámadott élete nem valóság még benned, folyton kérdezősködsz erről is, arról is. De egy idő múlva úgy találod, hogy minden kérdésed elhallgatott, nincs több kérdeznivalód. Eljutottál már oda, hogy teljesen rábízod magad Jézus feltámadt életére, amely tökéletes kapcsolatba hoz téged Isten szándékaival? Ezt az életet éled-e most?