OswaldChambers

Az a kegyelem, amit tegnapra kaptál, nem elég a mai napra. A kegyelem Isten túláradó jósága; mindig számíthatsz arra, hogy a kegyelem itt van, és hogy meríthetsz belőle. "Sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban" (4): azaz minden olyan helyzetben, amikor a türelmünk van próbára téve. Nem mulasztod-e el, hogy ilyenkor megragadd az Isten kegyelmét? Azt mondod: "Ó, jól van, most nincs rá szükségem." Nem arról van szó, hogy imádkozol-e, vagy Istent segítségül hívod-e, hanem arról, hogy az Ő kegyelmét elfogadod-e most!

Ha szent vagyok, nem azt kell kérnem, hogy kerüljem el a szenvedéseket és a nehézségeket, hanem azt, hogy a szenvedés tüzében megőrizhessem magam úgy, ahogy Isten teremtett. Urunk megtalálta önmagát a szenvedések tüzében. Megmenekült, de nem attól az órától, hanem abból az órából.

Az élet minden baja onnan ered, hogy nem nyugodtunk bele abba, hogy van bűn. Beszélhetsz az emberi természet nemességéről, de az emberi természetet átjárja valami, ami szemébe nevet minden eszményednek. Ha vonakodsz elismerni, hogy az emberben gonoszság és önzés, valami kétségtelenül rosszindulatú és gonosz lakik, akkor - ahelyett, hogy belenyugodnál, hogy ez ellened támad - megalkuszol vele és kijelented, hogy nincs értelme küzdeni ellene. Tekintetbe vetted-e a "sötétségnek ezt az óráját és hatalmát", vagy a bűnt önmagadban kizártnak tartod?

Mi nem ismerjük úgy a fájdalmat, ahogy a mi Urunk ismerte; eltűrjük a fájdalmakat, átesünk rajtuk, de közelről nem ismerjük. Életünk kezdetén nem békülünk meg magunkban a bűn tényével. Ésszerűen nézzük az életet és azt állítjuk, hogy aki vigyáz az ösztöneire és neveli magát, az élhet olyan életet, ami lassan-lassan belenő az Istennel való életbe. De előre haladva rájövünk, hogy van bennünk valami, amit kifelejtettünk számításunkból - a bűn, és ez felborítja minden tervünket. A bűn a dolgok alapját zavarossá tette, nem ésszerűvé.

Ez a kijelentés nem valami bizonytalan feltételezés, hanem Isten örök törvénye. Amilyen ítélettel ítélsz, ugyanolyannal ítélnek meg téged. Különbség van bosszú és visszafizetés között. Jézus azt mondja, hogy az élet törvénye a visszafizetés - "amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek". Ha éles ésszel kitaláltad más hibáját, emlékezz rá: éppen ezzel a mértékkel mérnek téged is. Az élet azzal a pénzzel fizet vissza, amivel te fizetsz. Ez a törvény kihat mindenre -Isten trónjától lefelé (Zsolt 18,25-26).

Milyen jogon válunk "királyi papsággá"? A váltság jogán. Felkészültünk-e arra, hogy önmagunkkal nem törődve elkezdjük az imádság papi szolgálatát? A folytonos tépelődés bensőnkben, hogy lássuk, olyanok vagyunk-e már, amilyennek lennünk kellene, csak beteges, énközpontú keresztyénséget hoz létre, nem Isten gyermekének erőteljes, egyszerű életét. Ha nem jutunk helyes viszonyba Istennel, akkor hajszál híján ezt mondjuk: "Ó, milyen csodálatos győzelmet éltem át." Ez nem a váltság csodájának ismertetőjele.

Sehol sem található az Újszövetségben panaszos, maga körül forgó, beteges imádság, amely mindenáron bizonygatni igyekszik, hogy "nekem van igazam". Maga az a tény, hogy igazolni próbálom magam Isten előtt, mutatja, hogy a váltság ellen lázadozom: "Uram, megtisztítom a szívemet, ha meghallgatsz; becsületesen élek, ha megsegítesz." Én nem tudok rendbe jönni Istennel, nem tudom az életemet tökéletessé tenni: csak akkor jöhetek rendbe Istennel, ha az Úr Jézus Krisztus váltságát ingyen ajándékként elfogadom. Elég alázatos vagyok-e, hogy elfogadjam?

Jézus nem azt mondta: "A te gondolkozásmódodhoz térítsd az embereket", hanem nézz az én juhaim után, láss utána, hogy táplálékhoz jussanak az én megismerésemben. Mi szolgálatnak tekintjük mindazt, amit a keresztyén munkában végzünk; Jézus azt nevezi szolgálatnak, amik vagyunk az Ő számára, nem amit teszünk érte. A tanítványság alapja: önmagam átadása Jézus Krisztusnak, nem pedig valamilyen hitbeli irányzatnak. "Ha valaki hozzám jön és meg nem gyűlöli... nem lehet az én tanítványom" (Lk 14,26).

A szél tényleg viharos volt, a hullámok valóban magasra csaptak, de Péter eleinte nem látta ezt. Nem számolt velük, egyszerűen csak megismerte az Urat és kilépve a hajóból, járt a vízen. Amint elkezdett a valóság tényeivel számolni, azonnal süllyedni kezdett. Miért ne tudta volna az Úr arra is képessé tenni, hogy járjon a víz alatt éppúgy, mint a víz színén? Sem az egyik, sem a másik nem volt lehetséges az Úr Jézus megismerése nélkül.

Jézus azt mondta az ítélkezésről: ne tedd! Az átlagkeresztyén nagyon élesen ítélkező egyén. Az ember megszokta, hogy ítélkezzék, de a szellemi világban semmit nem érünk el vele. Az ítélkezésben a kritizált ember erejét és képességeit szétromboljuk. Egyedül a Szent Szellem tud a valóságnak megfelelően ítélni, csak Ő tudja sértés és sebek nélkül megmutatni, mi a rossz. Lehetetlen Istennel közösségben lenned, amikor ítélkező vagy: ez keménnyé, kegyetlenné tesz, és meghagy abban a hamis kenetteljességben, hogy felsőbbrendű lény vagy.