"Fájdalmak férfia és betegség ismerője" (Ézs 53,3).
Mi nem ismerjük úgy a fájdalmat, ahogy a mi Urunk ismerte; eltűrjük a fájdalmakat, átesünk rajtuk, de közelről nem ismerjük. Életünk kezdetén nem békülünk meg magunkban a bűn tényével. Ésszerűen nézzük az életet és azt állítjuk, hogy aki vigyáz az ösztöneire és neveli magát, az élhet olyan életet, ami lassan-lassan belenő az Istennel való életbe. De előre haladva rájövünk, hogy van bennünk valami, amit kifelejtettünk számításunkból - a bűn, és ez felborítja minden tervünket. A bűn a dolgok alapját zavarossá tette, nem ésszerűvé. El kell ismernünk, hogy a bűn tény, nem valaminek a hiánya. A bűn véres lázadás Isten ellen. Vagy Istennek vagy a bűnnek meg kell halnia az életemben. Az Újszövetség félreérthetetlenül odaállít minket ez elé a "vagy-vagy" elé. Ha a bűn uralkodik bennem, meghal bennem Isten élete; ha pedig Isten uralkodik bennem, akkor meghal a bennem levő bűn. Harmadik lehetőség nincs. Jézus Krisztust a bűn kiteljesedése feszítette keresztre. Ami igaz volt Isten földi történetében, igaz a te életedben, meg az enyémben is. Gondolkozásunkban ki kell békülnünk azzal a ténnyel, hogy a bűn az egyetlen magyarázata annak, miért jött Jézus Krisztus, de egyben az élet fájdalmainak és szomorúságainak a magyarázata is.