„Termékeny fa József, termő ág a forrás mellett, ágazata meghaladja a kőfalat. Keserítik, lövöldözik és üldözik a nyilazók: De mereven marad kézíve, feszülten keze karjai" (1Móz 49,22-24).
A tűrés nem közönyösség. A tűrés erős sziklához hasonlítható, amely minden viharral szembenéz. A tűrés forrása az, ha látjuk Istent, mert ez belsőleg megvilágosít. Mózes nem azért tartott ki, mert helyes fogalmai voltak a jogról és a kötelességteljesítésről, hanem mert látta Istent. "Erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant" (Zsid 11,27). Aki látja Istent, az nem egy ügynek vagy külön célnak szolgál: magának Istennek szolgáltatja ki magát. Hogy egy indítás Istentől van-e, azt abból tudod meg, hogy az Ő Szelleme sugallja.
Ha elveszítjük a mennyei látást, csak mi magunk vagyunk felelősek érte. Azáltal veszítjük el, hogy szellemileg léket kapunk. Ha Istenbe vetett hitünket nem gyakoroljuk a mindennapi élet dolgaiban, akkor egy-kettőre odavan az Istentől kapott látás. Egyetlen úton lehetünk engedelmesek a mennyei látás iránt: ha minden tőlünk telhetőt megteszünk Isten legfenségesebb céljáért. De ez csak akkor lehetséges, ha a látást szakadatlanul és elszántan emlékezetünkbe idézzük.
És megnyitotta Isten az asszony szemét, úgyhogy meglátott egy forrást... és megitatta a fiút. (1Móz 21,19)
A szinoptikus evangéliumokban a Tamásra történő utalás rövid, és a tanítványok felsorolására szorítkozik. János evangéliumában azonban találunk bizonyos betekintést ennek a férfinak a jellemébe. Azon a néhány alkalmon, amikor figyelmünk Tamásra irányul, úgy tűnik, hamar nehézségekbe ütközik (ugyanakkor bátorságát is kimutatta), Jn 14,5, lassú a megértésben, Jn 11,16, és lassú elhinni bizonyos tényeket, Jn 20,25.
AZ EBBEN a beszélgetésben bevezetett téma azt a célt szolgálta, hogy vigasztalja a szomorkodó tanítványokat. Jézus, Aki nyugtalankodott testben[1](11,33), lélekben (12,27) és szellemben (13,21); most azt mondja övéinek, hogy „ne nyugtalankodjék a ti szívetek". A szív nemcsak az érzéseknek, hanem a hitnek is a székhelye (Róm 10,10). Nekik most már hit által kell járniuk, és a nyugtalankodó szív hatástalanítaná a hitet.
SÁMUEL ANYJA ezt énekelte: „Híveinek lábait megoltalmazza (az Úr), 1Sám 2,9. Az igazságról énekelni nem elég. Fiának, Sámuelnek most bizonyítania kell ezt, mégpedig olyan szentélyben, amelyet Éli fiai megszentségtelenítettek. Mert éppen ott kezdte meg szellemi előrehaladását, gyermekkorától szolgálva az Úrnak, 1Sám 3,1, míg érett prófétájává lett, 19. v.-től. „Tarts meg engem Istenem", Zsolt 16,1.
„Az én fülemnek hallásával hallottam felőled, most pedig szemeimmel látlak téged" (Jób 42,5),
