Lukács kultúrált és tanult ember volt. Isten mindig felkészíti szolgáit, hogy hozzájáruljanak a maguk egyedülálló módján az Ő munkájához. Lukács stílusa elegáns, szókincse gazdag, vagyis a szavak művészetével rendelkezett. Legenda mondja, hogy festő is volt.
A korai hagyomány forrásai egyhangúlag állítják, hogy a harmadik evangéliumnak és az Apostolok Cselekedeteinek a szerzője Lukács, bár egyikben sincs említve név szerint sehol sem.
EGY MÁSIK dolog, amit Jakab az elméjébe vés a szenvedő szenteknek, a nyelv helyes használata, amikor megpróbáltatáson mennek át. Ne esküdözzenek, vagyis ne legyenek meggondolatlanok a beszédükben. Nem szükséges esküvel erősíteni azt, amit mondanak.
Az emmausi úti történet egyike Lukács evangéliuma kincseinek. Kleofás és társa, lehet, hogy a felesége, hosszú és fárasztó gyalogutat tett meg Jeruzsálemből a hét mérföldre fekvő Emmausba. Csüggedtség és zaklatottság látszott az arcukon.
JAKABNAK súlyosan elítélő a véleménye bizonyos gazdag emberekről. Ezek hitetlen emberek lehettek, vagy esetleg olyan gazdagok, akik igazságtalanul elnyomtak egyes hívőket.
Mária Magdolna teljes odaadást mutatott az Úr Jézus iránt. Szeretete a kegyelem mérhetetlen adósságának törlesztése volt. Az Úr hét démont űzött ki belőle, szabaddá téve zsarnokaitól, és megszentelve őt Önmaga számára.
Jakab, miután beszélt a békességről, mint az igazi bölcsesség tanításának hatásáról (3,18), most a gyülekezetben lévő viszállyal foglalkozik - ami túlságosan is általános manapság.
Arimátiai József mind a négy Evangéliumban említve van, de csak egyszer jelenik meg, hogy elkérje az Úr Jézus testét, és utána rendelkezésére bocsássa a sírját. Sohasem említik ez előtt és ez után.
A NYELV MEGZABOLÁZÁSA lehetetlen. Hogy ezt aláhúzza, először az ember állatszelidítő képességét említi. Az ember meg tud szelídíteni mindenféle állatot, madarakat, kígyókat de senki sem tudja megszelídíteni a nyelvet. Micsoda ellentmondó dolog!
Igeszakaszunk "méltó, hogy aranybetűkkel legyen kinyomtatva" (Ryle, J. C.) Az erőszakos forradalmár földi élete utolsó órájában Krisztus saját ajkáról kapja az örök áldás ígéretét ezen a nevezetes napon.
JAKAB EBBEN a fejezetben részletesen kifejti az 1,19 figyelmeztetését, hogy „legyen minden ember késedelmes a szólásra". A nyelv megfékezésével foglalkozik.
Pilátus örök példaképe a becstelenségnek - az az ember, aki az Úr Jézust kereszthalálra ítélte. Jézus ott állt kihallgatáson előtte, valójában azonban ő volt kihallgatáson Jézus előtt. Krisztus világossága Pilátus lelkébe hatolt, és feltárta természetének legmélyét.
PÁL a hittel foglalkozva főleg azt a hitet tartotta szem előtt, amely megtérésre vezet, míg Jakab itt az embernek a feltételezett megtérése utáni hitét szemléli.
Ezeknek az embereknek az egész története úgy mutatja be őket, mint "két vallásilag megromlott személyt, mint olyan embereket, akik eladták isteni hivatásukat személyes célok érdekében" (Morgan, Campbell).
JAKAB JÓL megérteti testvéreivel, hogyan bánjanak az igazság Igéjével, amely által születtek (1,18). Hallgatniuk kellene az Igét és kevesebbet beszélni róla. A folytonos beszéd gyakran vitatkozásba és haragba fullad.
Annás és Kajafás rendszerint együtt fordul elő az Újszövetségben. Valójában együtt voltak hivatalban mint főpapok, Bemerítő János szolgálatának kezdete és a korai Gyülekezet megindulása között.
Isten Igéje tizenhatszor beszél arról a bűnről, hogy Júdás elárulta Krisztust. Az Üdvözítő előre tudta, a zsoltáríró megjövendölte, és Péter apostol pünkösd napja előtt teljesebben értelmezte.
JAKAB RÖGTÖN egy gyakorlati problémával foglalkozik, a kísértéssel (2. v.). Ez olyan szó, amelyet jó és rossz értelemben is lehet érteni: jót tenni vagy bűnre csábítani; a szövegösszefüggés dönti el, hogy melyik jelentés érvényes.
EZT a levelet Jakab írta, aki egyike volt a három ilyen nevű jól ismert személynek az Újszövetségben. Ez a három a következő volt: Zebedeus fia (Mt 10,2); Alfeus fia (Mt 10,3); és Jakab, az Úr fivére (Gal 1,19).