JAKAB RÖGTÖN egy gyakorlati problémával foglalkozik, a kísértéssel (2. v.). Ez olyan szó, amelyet jó és rossz értelemben is lehet érteni: jót tenni vagy bűnre csábítani; a szövegösszefüggés dönti el, hogy melyik jelentés érvényes. Megpróbáltatásokat minden hívő ember tapasztal (1Kor 10,13), és az eredetük eltérő. Ezek nem annyira kudarcunk példái, inkább az a kérdés, hogyan reagálunk rájuk.
EZT a levelet Jakab írta, aki egyike volt a három ilyen nevű jól ismert személynek az Újszövetségben. Ez a három a következő volt: Zebedeus fia (Mt 10,2); Alfeus fia (Mt 10,3); és Jakab, az Úr fivére (Gal 1,19). Nem valószínű, hogy ezt a levelet Zebedeus vagy Alfeus fia írta volna. A lehetséges szerző Jakab, az Úr fivére, aki a gyülekezetnek egyik híres oszlopa (ApCsel 15,13; Gal 2,9), a körülmetélkedés pártjának vezetője volt (2,12), akinek levele alkalmas volt arra, hogy nagy hatást gyakoroljon a zsidó hívőkre.
1-6. VERS, gyakorlati rész. A testvéri szeretet vendégszerető: „A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek" (2. v.). Együttérző: „Emlékezzetek meg a foglyokról" (3. v.). Tiszta: „Tisztességes minden tekintetben a házasság" (4. v.). Megelégedett: „Fösvénység nélkül való legyen a magatok viselete; elégedjetek meg azzal, amitek van" (5. v.).
A 12-17. VERS összefoglalja az előző szakaszt és bevezeti a következőt. Szükség van a gyenge segítésére, a lecsüggesztett kezek felemelésére, az ellankadt térdek felegyenesítésére, és a lábaknak egyenes ösvények készítésére. Az Úr látására, békességre és megszentelődésre kell törekedni. Éberségre van szükség, nehogy az Isten kegyelmétől valaki elszakadjon, hogy a keserűség gyökerének mérgező hatása ne érvényesülhessen. Ézsaut, aki megvetette az áldást a falatnyi ételért, úgy idézi, mint a hitehagyott példáját, aki az ideiglenest választotta az örök helyett.
A VERSENYFUTÁS, 1-2. v. Szegezzük szemünket Jézusra, mint példaképünkre, ott, ahol most van. Míg Őelőtte öröm volt, előttünk a küzdőtér van. Tűrésre van szükségünk; Jézus elszenvedte a keresztet; fussuk meg a pályát türelemmel (kitartással). Bizonyságok vesznek körül bennünket, és bűn szorongat; kétszeres a szükségünk. Először fordítsuk el a tekintetünket a 11. fejezet hőseiről, akik hitük miatt bizonyságot nyertek, és szegezzük tekintetünket Jézusra, Aki elkezdte és bevégezte a hit ösvényét ingadozás nélkül.
ÖZÖNVÍZ ELŐTTI KORSZAK, 1-7. v. A reménységet létrehozó hit, amely a megtért zsidónak nem volt szükséges, valami új dolog (lásd: 9-10. v.); a láthatatlanról való meggyőződés (lásd: 7.13.27. v.). Azt is megtapasztalták, hogy „jó bizonyságot" kaptak (lásd: 4-5.39. v.). A bevezetést követően (1-2. v.) látjuk a Teremtő Istent elismerő hitet (3. v.), a Megváltó Isten szükségességének felismerését (4. v.). Ezután a hit az Istennek tetszésben fejeződött ki (5-6. v.), a világtól elkülönülve (7. v.).
AMI az izraelitát illeti (1-14. v.), hogy „semminemű bűntudattal nem bírt volna", sohasem érte el (2. v.); a keresztyénért (24-25. v.) „nincs többé bűnért való áldozat" követelése (18. v.); a hitehagyottért (26-38. v.) „nincs többé bűnökért való áldozat", ami felajánlható lenne (26. v.).
AZ 1-14. VERSBEN az áldozatok régi rendje, mint a megszentelődés eszköze megszűnt, és Krisztus áldozata állt a helyére (9. v.j. Azok az áldozatok önmagukban nem fejezték ki Isten akaratát, és nem gyönyörködtették (5-6. v.). Az évenkénti és naponkénti ismétlés bizonyította hatástalanságukat (1.11) A lelkiismeret békessége ismeretlen volt, a múltbeli vétek megmaradt (2. v.); a jövővel kapcsolatban sohasem élveztek biztonságot, az áldozó sohasem lett tökéletes (1.
A11-23. VERS különösen zsidó jellegű. Figyeljük meg a hivatkozást a holt cselekedetekre (14. v.), a bűnökre (15. v.), amelyeket az első szövetség alatt követtek el. A 11-12. versben látjuk ennek ellenpéldájaként az igazi szent sátornak és szent helynek a Főpapját; saját vérének olyan értéke van, hogy egyszer lépett be a szent helyre mindenkiért, mert az a megváltás, amelyet Ő szerzett, örök. Nincs tehát rá szüksége, hogy minden évben bemenjen (7. v.). A 13-15.
MOST BEMUTATJA annak a szertartásnak ideiglenes és korlátozott voltát, amely az első szövetség alatt volt. Az 1. vers beszél annak istentiszteleti szolgálatáról és evilági szent helyéről. A 2-5 vers leírja az evilági szent helyet, a 6-7. vers az istentiszteleti szolgálatot, és a 6-10. versben látjuk az összefoglalást.