PÉTER SZOLGÁLATA az 1. fejezetben az, hogy emlékeztessen, különösen arra, amit Isten adott a szenteknek:
- Mindenki egyenlő, drága hitet kapott, 1. v.
- Az Ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és a kegyességre való (arra vonatkozik, kell hozzá), 3. v.
- Igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket... Kikerülve a romlottságot, 4. v.
PÉTERNEK a második levelében két fő üzenete van, mindkettő azzal kapcsolatos, amit az Úr megtehet. Először: „Meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésekből", másodszor: „a gonoszokat pedig az ítélet napjára büntetésre fenntartani” (2,9). Indítást kapott arra is, hogy prófétai módon azokról a dolgokról beszéljen, amiknek a jövőben kell történniük; éspedig a hamis tanítók megjelenéséről (2,1); hitetésük kezdeti sikeréről (2,2); de végső gyors megítéltetésükről is (2,1; 3,7).
AZ ÚR kegyelmes szolgálata Péter felé mind a helyreállításban, mind a jogaiba való visszahelyezésben nagyon drága és bátorító. Az Úr imádkozott érte, nem azért, hogy el ne bukjon magabiztossága miatt, hanem hogy el ne fogyatkozzék a hite. A dolog gyökere, a hite megmaradt (Lk 22,31-34). De Péternek „meg kellett térnie", és nagyon hatásosan újra meg kellett bízni őt (Jn 21,15-22). Péter háromszor ismételte: „Uram, te tudod, hogy szeretlek téged", és az Úr háromszor válaszolt: „legeltesd bárányaimat... nyájamat".
MINDEN HÍVŐ ember kapott legalább egy ajándékot (karizmát). Az ajándékok „különfélék", mivel sok és változatos ajándék van (10. v.; Róm 12,3; 1Kor 12.,11; Ef 4,7).
Az 1Kor 12-ben, a Róm 12-ben, az Ef 4-ben megadott listákban, és itt a 10-11. versben húsz vagy még több ajándék van, es ezek a listák nem jelentik azt, hogy mindenre kiterjednek.
ÉLETÜNK, MINT hívő embereké, világosan kettéválik a „múlt időre" és „időnk hátralévő részére". A döntő tényező az újjászületés volt (1,23; 2Pt 1,4). A „Krisztus vérével való meghintés" elkülönített bennünket az Úr számára (1Pt 1,2). Régen ezt mondta Isten: „különbséget (megváltást) teszek az én népem között" és Egyiptom között (2Móz 8,23). Megtérésünk előtti napjainkban semmit sem mulasztottunk el, hogy szorgalmasan dolgozzunk a pogány élet szándékos céljáért (akaratáért), amely elbukott állapotunk sokféle lealjasult vágyakozását elégítette ki (1Pt 4,2).
ITT ISMÉT utalást találunk a szenvedésre a lelkiismeret kedvéért és azért a szent névért, amelyet megvallottak. Általában azoknak, akik buzgók (vagyis lelkesedők) a jóra, nem számítanak bántalmazással (13. v.). Azonban olyan időkben, amilyenekre itt hivatkozott, valójában szenvedhettek jócselekvésért is (17. v.)! A világ megbízhatatlan, és egy üldöző világ kegyetlenül megbízhatatlan (ApCsel 14,11.19; Mk 3,5-6).
A TÖRVÉNYTELENSÉGEK és az engedetlenségek ezekben a végső időkben megnövekednek, és előhozzák azt a törvénytiprót is, aki önmagában összpontosítja majd az Isten rendje ellen fellázadó állandó emberi magatartást (2Thesz 2). De az isteni rendelkezéseknek történő engedelmesség nagyon illendő a hívőkhöz, akik azt vallják, hogy elismerik Őt, Aki szuverén a maga megoldásaiban. Az jó a társadalomnak, ha minden emberi rendeletnek engedelmeskednek az Úrért (1Pt 2,13), és a szolgák engedelmeskednek uraiknak.
A HÍVŐ ember az Úrral kapcsolatba kerülve rájön, hogy idegen a világban, mert a világ nem ismeri őt, ahogyan nem ismeri Urát sem (2,11; 1Jn 3,1).
Ábrahám, a „héber" (ami azt jelenti, hogy „átmenő", vagy „az ember a másik oldalról"), készségesen megvallotta másoknak, hogy ő mennyei városra várakozott, és zarándok volt. így nem szégyellte Isten, hogy Istenének neveztessék (Zsid 11,16).
LÁTVA, hogy az Ige újjászületést eredményezett, és megmarad örökre (1,23-25), ebből természetesen következik, hogy azzal kell táplálkoznunk (1,2; Jak 1,18.21). Megízleltük az Úr kegyelmét a megtéréskor; most fejlesszük ki a megfelelő szellemi étvágyat az igazságra. Ahogyan az újszülött csecsemők tejre vágyakoznak, így vágyakozzunk szorgalmasan az Ige szellemi, hamisítatlan tejére. (Nem csecsemőknek kell lennünk, hanem vágyakoznunk kell a táplálékra és az életre.)
HELYÉNVALÓ VOLT a pusztában, hogy a hang azt kiáltotta, hogy „térjetek meg", mert azt hirdette, hogy minden (hús)test olyan, mint a fű, és minden dicsősége olyan, mint a mező virága. A Szellem ráfúj, és az elszárad (24. v. Jak 1,11). A hit elfogadja az ember megromlott állapotának a tényét.