„Mindnyájan, akik erre jártok, nézzetek ide, és lássátok: van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam, amelyet nekem okoztak, amellyel megnyomorított az Úr izzó haragja napján?!" Jeremiás Siralmai 1,12
Olykor, amikor az Úr asztalánál ülök, meg kell kérdeznem önmagam: „Mi van velem? Hogyan ülhetek itt és gondolhatok a Megváltó szenvedésére anélkül, hogy könnyekben törnék ki?"
Kő vagyok-e, és nem ember,
hogy csak állok a kereszt alatt,
Krisztusom! Folyik a véred,
és ezt önként vállaltad magad!
...rengett a föld, eltűnt a nap,
és én csak állok részvétlenül...
Kérlek, sújts rá kőszívemre
úgy, ahogy csak Te ütsz egyedül:
hogy meglássam bűnös keménységem,
és sírni tudjak észrevétlenül!
Nagy tiszteletet érzek minden érzékeny lélek iránt, akit a haldokló Megváltó szenvedése annyira megindít, hogy könnyekben tör ki. Gondolok most hívő fodrászomra, Ralph Ruoccóra. Mikor mögöttem állt és a hajamat nyírta, gyakran beszélt azokról a szenvedésekről, amelyeket az Úrnak el kellett viselnie. És gyakran szólt így, miközben könnyei a kendőre hulltak: „Nem is tudom, miért volt hajlandó Ő értem meghalni. Olyan nyomorult alak vagyok. És mégis hordozta a bűneimért járó büntetést a maga testében, a kereszten."
Gondolok arra a bűnös asszonyra, aki könnyeivel áztatta az Úr lábait, és hajával törölte meg, s azután megcsókolta és drága kenettel megkente (lásd Lk 7,38). Bár ez még a Golgota előtt történt, mégis a maga érzéseivel közelebb volt az Úrhoz akkor, mint én most, a magam megfontolt tudásával és minden kiváltságával.
Miért vagyok ilyen jégtömb? Talán azért, mert olyan kultúrában nőttem fel, amelyben a sírást férfiatlan dolognak tartják. Ha így van, akkor ezt a kultúrát bár sohase ismertem volna meg! Nem szégyen a Golgota árnyékában sírni; inkább az a szégyen, ha ott sem tud az ember.
Ezért ezentúl Jeremiás szavaival kell könyörögnöm: „Bárcsak a fejem víznek, és a szemem könnynek forrásává válnék! Éjjel-nappal siratnám..." (Jer 8,23), ti. sírnék a szenvedés és halál miatt, amit bűneim a bűntelen Megváltóra hoztak. És magamévá teszem Isaac Watt halhatatlan szavait:
Jobban tenném, ha piruló arcom
elrejteném keresztje előtt,
és sírni tudnék szívből, igazán
s bűnbánó szívvel látnám újra Őt!
Uram óvj meg engem a könny nélküli kereszténységtől!