PÁL FOLYTATJA, hogy bemutassa együttérzését a tesszalonikaiak szenvedésével (3,3-4), de azt mondja, hogy senkit se lepjenek meg ezek a nyomorúságok, mert a keresztyén számára normális dolog üldöztetést szenvedni (Jn 15,20). Korábban is figyelmeztette őket arra, hogy megpróbáltatást fognak szenvedni, így nem érkezhetett az meglepetésként. Ilyen szenvedések azonban azt eredményezhetik, hogy némelyek feladják, és ekkor Pál munkája hiábavalóvá válik (3,5).
Pál, hogy megtudja, hogyan viselték el szenvedésüket, elküldi Tesszalonikába Timóteust, mint írja, „a mi testvérünket és Istennek szolgáját és munkatársunkat a Krisztus evangéliumának hirdetésében" (3,2). Ez a vonzalomnak három kifejezése, és bemutatja Pál apostol nagyrabecsülését Timóteus iránt.
Timóteus jó híreket hozott (3,6-13), hangsúlyozta a tesszalonikaiak Istenbe vetett hitét, emberek iránti szeretetét, és különleges szeretetüket Pál apostol iránt, amely nem csökkent az ő távollétében sem. „Jó emlékezéssel” voltak (3,6) Pál iránt, és vágyakoztak az után, hogy lássák őt.
Ez a közlés vigasztalást jelentett Pálnak, aki Athénben „szorongattatást és szükséget" szenvedett (3,7). Lehangoltsága szertefoszlott, és amikor megtudta, hogy szilárdan megállnak az Úrban, felvidult. Az egyetlen felhőt az a nehézség jelentette, hogy elmenjen és lássa őket. Éjjel-nappal imádkozott ezért, hogy kiegészíthesse, ami hiányos volt a hitükben (3,10). Így arra vágyott, hogy építse őket szellemileg, hogy hitük semmiben se legyen hiányos.
Ezután figyelmezteti őket, hogy legyenek bőségesek a szeretetben (3,12) mind egymás (mint hívőtársak) felé, mind minden ember felé. Önmagát használja a szeretet példájaként. Mint nem keresztyéneket, szerette őket azáltal, hogy az evangéliumot hirdette nekik; és mint hívők felé, azzal mutatta ki szeretetét irántuk, hogy hitük további építésére törekedett.
Bőséges szeretetük fogja tenni szívüket „feddhetetlenekké a szentségben, a mi Istenünk és Atyánk előtt" (3,13). A „szív" itt az egész személyiséget jelenti, és a megszentelődés folyamatának (vagyis, hogy elkülönüljenek Isten számára) ki kell bontakozni a hívő ember életének minden fázisában. Ezt a szempontot erősíti meg újra a második eljövetel megemlítésével, mert a hívőknek az Úr közeli visszatérését várva szentségben kell járniuk.