AZ ADAKOZÁS nem pusztán és egyszerűen áldozat; ez „vetés", amelyet „aratás" fog követni. Azt aratod, amit vetettél (6. v.). Az ember sohasem veszít, ha nagylelkű. Az aratás eredménye arányos lesz az elvetett maggal. Aki szűken vet, szűken is arat. Ha valaki bőven vet, bőven is arat. Az adakozás nemcsak kiadás; az befektetés.
Természetesen az adakozásnál nem szabad önző célokat szem előtt tartani. Az indítéknak igaznak kell lennie. Az adakozó szellem fontosabb, mint az ajándék (7. v.). Az adakozásnak önkéntes döntésből kell fakadnia, „kiki amint eltökélte szívében". Ne legyen semmiféle kényszer, sem panaszkodás; „nem szomorúságból". Mindenkinek teljesen szabadon kell döntenie, mit akar adni; „nem... kénytelenségből". Az adakozásnak jókedvűen kell történnie. Isten a jókedvű adakozót szereti, akit az igazi öröm szelleme jellemez az adakozásban, amely elseper minden tartózkodást.
Nemcsak arról van szó, hogy Isten szereti a jókedvű adakozót, hanem kegyelmében képessé teszi, hogy meglássa, hogy mindig lesz módja az adakozásra (8-9. v.). Isten megadhatja valakinek mind a vagyont az adakozáshoz, mind a szellemiséget, amellyel adakozik. Mind a vágy arra, hogy bőkezű lehessen, mind a bőkezűség eszköze Istentől ered. Minden forrásunk, legyen az nagy vagy kicsi, végső soron Istentől származik (1Krón 29,14), és Isten képes megnövelni ezeket a készleteket. Ahol a bőkezűség szelleme uralkodik, ott Isten biztosítani fogja azokat az eszközöket, amelyek által az kifejezésre juthat. Az eredmény az, hogy a keresztyén ember „minden jótéteményre bőségben" lesz, és a jószívű ember azt találja majd, hogy Isten mindig ellátja őt valamivel, amit adhat.
Ráadásul, ahogyan mi adunk Istennek, Ő úgy elégíti ki szükségleteinket (10. v.); (hasonlítsuk össze: Fil 4,11.12.19). De ennél többet is tesz. Megsokszorozza javainkat. Mivel megsokszorozza az elvetett magot, az adakozás nem magunk megszegényítése, hanem magunk meggazdagítása. Az adakozás alkalmat ad, hogy hálát adjanak Istennek (2Kor 9,12-13.15). Imára ösztönöz, dicsőítésre indítja azokat, akik kapják, és felkelti bennük az őszinte vágyakozást azok után, akik ilyen kegyet gyakoroltak. A keresztyén adakozás tehát köszönetté változik, az Isten iránti hálaadás rendszeres cselekedetévé, aki úgy szerette a világot, hogy odaadta az Ő kimondhatatlan ajándékát (15. v.).