PÁL MÁSODIK missziós útja (15,36-18,22) új segítőtársak hozzájárulásával áldatik meg. Az újabb látogatás Listrába (1-5. v.) elvezet bennünket Timóteushoz, a későbbi szeretett munkatárshoz, míg a macedóniai hívás (6-11. v.) Lukács megérkezését jelzi (10. v.). Még jelentősebb, amit megfigyelhetünk, hogy a legnagyobb Segítőnek, a Szent Szellemnek szuverén joga van arra, hogy oda irányítsa szolgáit, ahova neki tetszik (6-7. v.). Amikor Isten bezár bizonyos ajtókat, mindig megnyit másokat azok számára, akiknek megvan a hitük és türelmük arra, hogy várakozzanak az Ő akaratára (9. v.).
A fejezet hátralévő része Filippivel kapcsolatos (12-40), és bemutatja, hogy Isten útjai hogyan változnak és illeszkednek az egyes emberekhez. Lídia, aki már Izráel Istenének odaadó imádója, megtér, miközben Pál beszél (14. v.), és hitének valóságos voltát bemutatja bemerítkezésével és vendégszeretetével (15. v.). A feltámadott Úr Jézus első tanúja egy odaadó nő volt, most pedig egy nő az első tanítvány Pál európai útján. Milyen csendesen és gyengéden munkálkodik benne az Úr, megnyitva szívét az evangélium előtt! A római börtönőrnek viszont földrengés kell! Ez a határozott veterán katona alapos bemutatást kap az isteni hatalomból, amely meggyőzi mélységes szükségéről (30. v.). Természetesen mindezt az Úr tervezte el. A démontól megszállott lány bizonyságtétele és csodálatos megszabadulása (17-18. v.), Pál és Sílás figyelemre méltó magatartása a börtönben (25. v.), valamint a földrengés, amely kiszabadítja a foglyokat, de nem okoz kárt (26. v.), ez mind együttműködik Pál küldetésének hitelesítésére (31. v.). Gyönyörűség a keresztyén számára visszatekinteni és látni azt, hogy Isten milyen gondviseléssel vezette őt el megtérésének pillanatáig. Lídiánál is a kegyelem munkáját a bemerítkezés, a szeretet és az öröm bizonyította (33-34. v.), mert az igazi hit mindig boldog engedelmességben nyilvánul meg.
A tanítványok magatartása a börtönben szépen illusztrálja a helyes reagálást az igazságtalan szenvedésre (1Pt 2,20-21). Távolról sem keseregtek a sorsuk miatt, amire mi olyan hajlamosak vagyunk. Ezek a kedves férfiak ott maradnak, ahova Isten helyezte őket - és örvendeznek (ApCsel 16,25). Ahelyett, hogy megragadnák az első lehetőséget a menekülésre, a börtönben maradnak, hogy hassanak a börtönőrre (28. v.). Keressük mi is hasonlóképpen az úr kezét minden körülményünkben, bármilyen nehéz is, és vessük alá magunkat a számunkra készített kegyelmes szándékainak!