AZ ELŐTTÜNK lévő fejezet két szombattal kapcsolatos eseménnyel kezdődik. A tanítványok gabonakalászokat tépdestek, kezükkel kimorzsolták és a szemeket megették. A farizeusok ellenvetésére, mivel ez szombatnapon történt, a Dávid tettére való hivatkozás volt a válasz (3-4. v.; 1Sám 21,6). Ezeknek az embereknek nem lehetett igazi szombatjuk, csak az Isten iránti engedelmesség üres vallása, mivel a szombat Urát elutasították.
Jézusnak, mint a szombat Urának, teljes joga volt arra, hogy megengedje tanítványainak éhségük csillapítását, és meggyógyítson egy száradt kezű embert (6-11. v.).
Ezt követően a tanítványok meg nem nevezett számú társaságából kihívott tizenkettőt, „akiket apostoloknak (küldötteknek) is nevezett", Lk 6,13.
A Hegyi beszéd, amely ezt követte, a tanítványoknak szólt (Lk 6,20, 40). Az Úr utasításokat adott nekik, hogy milyen legyen a magatartásuk a velük ellenséges világ felé. Az ellenségeket szeretni, a gonoszt jóval viszonozni, szegénynek, éhezőnek és gyűlöletesnek lenni az Emberfiáért; mindez megfelelő jutalmat eredményez a mennyben. A keresztyénség Krisztust jelenti, és azok, akik hallgattak szavára, szemtől szembe kerültek azzal, hogy mi az igazi tanítványság ára a hamis értékeknek és a máshoz való ragaszkodásnak ebben a világában.
Az Emberfia senkit sem kímélt, amikor a képmutatás dolgával foglalkozott. A képmutatással kapcsolatos illusztrációi a következők voltak: a vak, aki a világtalan vezetésére vállalkozott, és az az ember, akinek gerenda volt a szemében, de látott egy szálkát testvére szemében, és ajánlkozott, hogy azt eltávolítja. Mindig az őszinteségnek kell a keresztyén tanítványság fémjelének lennie. Krisztusnak azt mondani, hogy „Uram, Uram", és a gyakorlatban meg nem valósítani a tanításait: üres színlelés (46. v.).
A fejezet találóan egy Úr általi illusztrációjával végződik a két építkezőről, egyrészt azt az embert képviselve, aki beszédeit „hallgatja... és azokat megtartja", másrészt pedig azt az embert, aki „hallgatja, de nem tartja meg" (Lk 6,47-49). Az egyiknek „kőszikla" volt az alapja, a másik viszont csak „a földön" épült fel, katasztrofális következményekkel.
Legyünk biztosak abban, hogy hitünk Krisztusban talált nyugvóhelyet, és nem csupán puszta vallásban.
1Sám 21. 6 Akkor a pap szentelt kenyeret adott neki, mert nem volt ott más kenyér, hanem csak szent kenyér, amelyet elvettek már az ÚR színe elől, és frissen sült kenyeret tettek a helyére, amikor azt elvették.