„ÖRÖME VAN-É valakinek, dicséretet énekeljen", Jak 5,13. Ez volt valószínűleg a legboldogabb esemény Dávid életében. Helyet talált az Úr számára. Istennek, akinek mindent tulajdonított, megadta a legmagasabb megtiszteltetést népe között, Zsolt 132,1-9. Írt tehát egy zsoltárt Aszáfnak és testvéreinek, hogy rendszeresen dicsőítsék Istent a frigyláda előtt Jeruzsálemben. Illő volt, hogy megírja ezt a zsoltárt egy ilyen diadalmas helyreállás után, amely a bírák törvényen kívüli időszaka, valamint Saul király félelmes elbukása után következett. Valamikor gyülekezeti dicsőítés zajlott a Vörös-tengernél, 2Móz 15,1. Most azonban Isten kegyelmének már több évszázadára tekinthetett vissza. Először „Izráelnek ...magva" van felszólítva, 1Krón 16,13, hogy ünnepelje az Ő jóságát, 8-22. v.; aztán pedig „az egész föld" - mert Ő uralkodik a nemzetek felett, 23-31; végül az élettelen teremtés - mert szívjósága minden művében meglátszik, 32-33 v.; vö. Zsolt 145,9.
Hálaadó zsoltár ez, bár nem közvetlenül Istennek szóló dicsőítő ének. Mi is gyakran beszélünk egymással énekeinkben. Nem használunk hárfákat, cimbalmokat, trombitákat a lévitáktól eltérően, nem valóságos szentélyben szolgálunk olyan szolgálattal, amely a szemnek és fülnek szól; lásd Zsid 9,1. Belépünk a szentek szentjébe, hogy szellemi áldozatokat mutassunk be, Zsid 10,19 Egy izraelita pap azért volt szolgálatban, mert egy bizonyos törzsből (Lévi) és egy bizonyos családból (Áron) származott. Nekünk azonban a Szent Szellem által Isten családjába kell bele születnünk, mielőtt képesek lennénk imádni Őt szellemben és igazságban, amelynek érdekében egyáltalán nem szükséges, hogy zenei hallásunk legyen! Urunk Ézsaiás szavait alkalmazta az Ő napjaiban minden, Istentől rendelt hatásos szertartásra: „Szíve... távol van tőlem... hiába tisztelnek engem", Mt 15,7-9. Milyen szorgalmasan gyakorolhattak Dávid emberei saját hangszereiken! Bár mi szánnánk hasonló mennyiségű időt az imádságra, szellemi foglalkozásokra manapság!
Figyeljük meg a 15 hivatkozást az Úrra, Jahvera, az örök Változhatatlanra. Emlékeztetnek ezek a Vörös-tengeri énekre: „Kicsoda az istenek között olyan, mint Te, Uram?... szentséggel dicső, félelemmel dicsérendő és csudatévő?" 2Móz 15,11. Ő összehasonlíthatatlan. „Mert a pogányoknak minden isteneik csak bálványok, de az Úr teremtette az egeket", 1Krón 16,26.