A 33. FEJEZETNEK (2Móz 33) sok mondanivalója van az Úr jelenlétéről, De hogy tapasztalhatja Izráel még mindig ezt a jelenlétet bűne, lázadása fényében? Isten kijelenti, hogy egy angyalt fog a nép előtt küldeni, amikor folytatják útjukat és ez arra enged következtetni, hogy Isten a maga közvetlen jelenlétét visszavonta - árnyék állt közéjük, 2. v. Izráel gyászba borult, úgy fogadva a híreket, mint „kemény beszédet", 4. v.
A „gyülekezet sátorát" (nem tévesztendő össze azzal a sátorral, amelyet még el kellett készíteni) most a táboron kívül verték fel, 7-11. v. Egyértelmű, hogy korábban azon belül volt. Micsoda komoly gondolat - az Istennel való közösség annyira megszakadt, hogy Isten a táboron kívül van, ahelyett, hogy népe között lakna. Ki találkozhat most az Istennel az elkülönülés helyén? „Mind, aki az Urat keresi, ki kell mennie a gyülekezet sátorához, a táboron kívül", 7. v. Mások távolból imádták a táboron belül. Az Újszövetség a következőképpen szólít fel: „Menjünk ki tehát Őhozzá a táboron kívül, az Ő gyalázatát hordozván", Zsid 13,13. Ha Urunk kívül van, ott a helyünk. Az Úr jelenléte alapozza meg az elkülönülés igazságát mindentől, ami a kívül valókhoz tartozik, 2Móz 33,16.
Mózes elképesztő kérést intéz az Úrhoz - „mutasd meg nékem a Te dicsőségedet", 18. v. Ez egy ember Isten utáni sóvárgása és szomjúhozása? Isten kedvesen emlékezteti szolgáját, hogy senki sem láthatja az Ő arcát élve, és megígéri, hogy megmutatja „dicsőségét", és amíg ezt megteszi, őt biztonságos helyre állítja. A 34. fejezetben látjuk, amint az Úr ezt megteszi, 5-7, v. Micsoda csodálatos kijelentés Isten jelleméről. Az emberek Jézus Krisztusra tekintettek és látták a „testben megjelent" Istent, az Ő irgalmát, kegyelmét, hosszú tűrését, aki gazdag volt jóságban és igazságban, megbocsátva a bűnt, de semmiképpen sem engedve neki utat. Az Úr Jézusban és keresztjében felfedezzük az Isten jellemében lévő tökéletes harmóniát.
Mózes úgy tért vissza a táborba, mint sugárzó arcú ember, Isten visszatükröződő dicsőségétől ragyogva. Sajnos az övé múló dicsőség volt. Legyen a mienk kibontakozó dicsőség a megdicsőült Úrral való együttlét révén, akinek arcán látjuk „az Isten dicsősége ismeretének" világosságát, 2Kor 3,17-18; 2Kor 4,6.
2Kor.3. 17 Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság. 18 Mi pedig az Úr dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal tükrözzük, és az Úr Lelke dicsőségről dicsőségre ugyanarra a képre formál át minket.
2Kor.4. 6 Mert Isten, aki azt mondta, hogy a sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a szívünkben, hogy felragyogjon Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.