Lehetséges, hogy Jób könyve a legrégibb könyv, amelyet a Szentírás tartalmaz, és lehet, hogy a legrégibb az egész világon. Az egyik legősibb problémával foglalkozik: Miért szenved az igaz ember? Az igaz Jób szenvedésének titka eszünkbe juttatja azt a valakit, aki nagyobb, mint Jób, aki szenvedett, "mint igaz, a nem igazakért", 1Pt 3,18. Sokan úgy gondolják, hogy Jób magas kort ért meg, Jób 42,16 még Ábrahám ideje előtt, és a történetet Mózes 1. könyve 11. és 12. fejezete közé helyezik. Az özönvízre utalás történik a 22,15-17-ben. A könyv a drámai irodalom kiemelkedő darabja, miközben Jób valóságos személy volt, Ez 14,14 és Jak 5,11. Az írás főleg költői formájú, és azt tanítja, hogy a szenvedés nem mindig büntető jellegű, hanem lehet fenyítő és nevelő jellegű is. Az Úr egy bizonyos végeredményt tart szem előtt, Jób 5,17-18; 42. fej.; vö. Jak 1,2-4; 5,10-11; 1Pt 1,6-7; 5,10-11. Azt is mondták már, hogy Jób könyve kulcs az egész Bibliához - a Sátán legyőzése, a barátok vádló szavai és Jób jutalma. Képet látunk egy emberről, aki feddhetetlen, mégis próba alá kerül, majd pedig a bűneit és a szenvedését követhetjük nyomon; látjuk, hogy emberi segítség nem kielégítő, és szükség van Istentől jövő kijelentésre. Ezután jön a megalázkodás, bűnbánat és hit, amelyet az elsőnél jobb állapotba történő helyreállítás követ. Lényegében a könyv Isten uralkodói bánásmódjának igazolása, Jób 42,1-6. Jób hazája Úz földje volt, 1,1. Ennek pontos helye bizonytalan, de nagy valószínűséggel Edom környékén terült el; vö. JSir 4,21. Úgy tűnik, hogy barátai Edom szomszédságából jöttek; pl. a témáni Elifáz, 2,1. Az edomiták általában hajlamosak voltak követni ősapjuk, Ézsau nyomdokait. Ő volt a tipikus "természeti" ember, figyelemre méltó képességgel, de arra törekedve, hogy Istentől függetlenül éljen, 1Móz 25,29-34; 27. fej; vö.: Óbadjáhú. Jób azonban ennek teljes ellentéte volt - ő istenfélő, szellemi ember, Jób 1,1.8. Ez a kettő úgy jelenik meg, mint akik ugyanazon a közös területen élnek, de jellemben micsoda különbség volt közöttük! Gondolkozzunk el a közöttük lévő ellentéten.
A szilárd jellem Istennel számol, nem a körülményekkel.
Az Úr előtti valóság nem azonos az emberek jótetszésével.
A szellemileg helyes megítélés értékesebb Isten előtt, mint a természetes adottság.
Ami Isten előtt vagyok, felette áll annak, amit emberek előtt teszek.