A kivonulás fáraója úgy áll a Szentírás lapjain, mint a gőgösség és az önfejűség példája. Arcátlan gőgje megnyilvánult elsőként és utolsóként feljegyzett szavaiban; "Kicsoda az Úr, hogy engedjek szavának", és "Űzöm, utolérem őket... Kardomat kirántom, s kiirtja őket karom", 2Móz 15,9. Önfejűsége kifejezésre jutott abban, hogy állandóan megtagadta, hogy megalázkodjon Isten szava vagy hatalma előtt, és ismételten megkeményítette szívét.
A fáraót népe úgy tekintette, mint aki az istenek, különösen pedig a napisten, Rá megszemélyesítője. Úgy hitték, hogyha a fáraó istenük kiválasztottja, akkor ők a béke és jólét boldog időszakát fogják élvezni. Az áradó Nílus meg fogja tölteni az országot terményekkel, és nyájaik növekedni fognak. De a csapások beszennyezték a Nílust, elpusztították a terményeket, és megölték az állatállományt. A csapások tehát felvetették azt a kérdést, hogy vajon az uralkodó fáraó valóban az istenek választottja-e. A fáraó a csapások egyre növekvő nyomásával szembenézve megkísérelte a kompromisszum különböző fajtáit. Azt javasolta először, hogy Izráel áldozzon az országban; később azt, hogy ha muszáj elhagyniuk Egyiptomot, "ne menjenek nagyon messzire"; hogy hagyják ott gyermekeiket; és végül, majd azt, hogy csak nyájaikat és állataikat hagyják ott.
Az első csapást megelőzően "kemény maradt (vagyis "megkeményítette magát", hajthatatlan maradt) a Fáraó szíve és nem hallgatott reájuk", 2Móz 7,13. Ez volt a kilenc alkalom közül az első, amikor azt mondja az Ige, hogy a fáraó keményítette meg a szívét, amely közül hét azelőtt történt, mielőtt először olvassuk, hogy Isten keményítette meg a szívét, 2Móz 9,12. Fontos megfigyelni, hogy Isten nem mondja, hogy megkeményítette a fáraó szívét, csak a hatodik csapás után; vagyis, amíg a csapások fele meg nem történt. Az Úr egyszerűen megerősítette és jóváhagyta a fáraó önként választott lázadását. Hogy Isten ezt követően megmutathassa hatalmát és nevének nagyságát, nem azt választotta, hogy elpusztítja a fáraót, amikor az először visszautasította követeléseit, hanem azt, hogy el fogja viselni őt a maga hosszútűrésében, ismételt alkalmakat adva neki, hogy megalázkodjon. A fáraó csak magát okolhatta az egyiptomi elsőszülöttek haláláért és saját végleges vereségéért a Vörös- tengernél, Zsolt 136,16.
Uram, adj nekem alázatos elmét, nyitott fület és alkalmazkodó akaratot!