"Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek..." (Jn 8,36).
Ha meghagytuk magunkban az egyéni véleménynek bármilyen kicsi maradványát, az mindig ezt mondja: "Nem tudom megtenni." A személyiség sohasem mondja ezt, hanem elmélyed Istenben és mindig többet szív magába. A személyiség egyre többet és többet kíván Istenből, ilyennek vagyunk teremtve. Képességünk és rendeltetésünk, hogy Istenhez jussunk. De a bűn és az egyéniségünk visszatart. Isten megszabadít a bűntől, egyéniségünktől nekünk kell megszabadulnunk azáltal, hogy természeti életünket átadjuk Istennek és feláldozzuk, míg engedelmesség által át nem változik szellemi életté.
Isten figyelemre sem méltatja természettől való egyéniségünket szellemi életünk kifejlődésében. Parancsa egyenesen keresztülhúzza természeti életünket és vigyáznunk kell, hogy Isten mellé álljunk, vele tartsunk, nehogy szembe kerüljünk vele és így szóljunk: "Ezt nem tudom megtenni!" Isten nem akar zablával rászorítani, nekünk kell magunkat megfegyelmezni. Nem Isten ejti foglyul gondolatainkat és képzeletünket, nekünk magunknak kell ezt megtennünk. Ne mondj ilyet: "Ó, Uram, gondolataim ide-oda kalandoznak!" Ne engedd meg ezt! Szakadj el egyéniséged zsarnokságától és szabadulj fel személyiséggé!
"Ha a Fiú megszabadít..." A "Fiú" helyett ne mondj "Megváltó"-t. A Megváltó a bűntől szabadít meg; itt azonban arról a szabadságról van szó, amire a Fiú szabadít fel. Erről beszél Pál a Galata 2,20-ban: "Krisztussal együtt megfeszíttettem". Természetes egyéniségét hagyta megtörni és személyisége eggyé lett Urával; nem beleolvadt, hanem eggyé lett vele. "Valósággal szabadok lesztek!" Szabadok legbensőbb lényetekben, szabadok belülről. Mi inkább a magunk erejével akarunk élni, minthogy Jézussal eggyé válva, tőle nyerjük az erőt.