"Az Úr vezérelt engem ez utamban..." (1Móz 24,27).
Annyira eggyé kellene lennünk Istennel, hogy ne legyen szükségünk folytonos vezetést kérnünk. A megszentelődés Isten gyermekeivé tett minket, és a gyermek életének természetes vonása az engedelmesség. Ha engedetlen akarna lenni, azonnal ösztönszerűen észreveszi a diszharmóniát. A szellemi élet területén az ösztönösen megérzett belső zavar Isten Szellemének az intése. Amikor Ő megdorgál, abban a pillanatban állj meg! Újulj meg elméd szellemében, hogy megértsed, mit akar Isten. Ha Isten Szellemétől újjászülettünk, kegyességünk kudarca, ha ebben vagy abban vezetést kérünk. "Az Úr vezérelt engem", és ha visszanézünk, meglátjuk azt a csodálatos tervet, amit - amikor újjászülettünk - Istentől elfogadtunk.
Mindannyian megláthatjuk Istent a rendkívüli dolgokban, de ahhoz már szellemi képzettség kell, hogy minden kis részletkérdésben is meglássuk Őt. Soha ne gondolj arra, hogy a "véletlen"-nek nevezett esemény nem Isten rendelése! Légy kész, hogy mindenben felismerd Isten terveit! Őrizkedj attól, nehogy bálvánnyá tedd saját meggyőződésedhez való ragaszkodásodat, ahelyett, hogy Istennek rendelnéd alá magad! "Sohasem fogom ezt megtenni" - pedig valószínű, hogy mégis meg kell tenned, ha az Ő szentje vagy. Nem élt a mi Urunknál következetlenebb lény ezen a földön, de Atyjával szemben sohasem volt következetlen. A szent ne valamilyen elvhez legyen hűséges, hanem az isteni élethez. Az isteni élet mindig újra felfedezi az isteni gondolkozást. Könnyebb fanatikusnak lenni, mint hűségesen hívőnek, mert meglepően megalázó Isten iránt hűségesnek lenni - különösen a lelki gőg számára.