"Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni" (Zsid 11,6).
Az a hit, amely ellentétben áll a józan gondolkozással, csak vakhit; az a józan gondolkozás pedig, amely ellentétben van a hittel: észuralom. A hitben való élet ezt a kettőt helyesen kapcsolja össze. A józan ész nem hit és a hit nem józan ész. A kettőnek egymáshoz való viszonya szerint vagy természeti, vagy szellemi az ember, ösztönei alapján él, vagy ihletettségben. Jézus Krisztus soha semmit nem mondott a "józan ész" alapján, hanem kijelentésből, amely eléri azt a partot, ahol a józan ész csődöt mond. A hitnek próbán kell átmennie, mielőtt látható valósággá válnék. "Tudjuk, hogy... minden javukra van" (Róm 8,28) a hívőknek, mert mindazzal, ami történik, Isten átformálja az eszményi hitet kézzelfogható valósággá. A hit mindig az Istennel való személyes kapcsolat vonalán munkálkodik. Isten célja az, hogy lássa, hogyan lesz gyermekei életében az eszményi hit valósággá.
A hétköznapi élet minden részletére vonatkozóan van Istennek kijelentett szava, amivel kipróbálhatjuk gyakorlati megtapasztalásainkban, hogy mennyire hiszünk Istenben. A hit roppant elv, mely mindig Jézus Krisztust teszi az első helyre: "Uram, te ezt és ezt mondtad (pl. Mt 6,33), őrültségnek látszik, de én a Te szavadra megkockáztatom." Állandóan harcolnunk kell azért, hogy észhitünket valóságos személyes tulajdonunkká tegyük. Isten olyan körülmények közé visz, ahol növeli hitünket, mert a hit természete az, hogy tárgyát valósággá változtassa. Amíg Jézust nem ismerjük, Isten inkább elvont fogalom nekünk, nem tudunk hinni benne. De amint meghalljuk Jézus szavát: "Aki engem látott, látta az Atyát", olyan valaminek vagyunk a birtokában, ami valóság, és hitünk határtalan. A hit az egész ember helyes viszonyát jelenti Istennel Jézus Krisztus Szellemének ereje által.
Mt.6.33 De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.