"...mert szükség kényszerít engem. Jaj ugyanis nekem, ha az evangéliumot nem hirdetem" (1Kor 9,16).
Könnyen megfeledkezünk arról, hogy Isten elhívása természetfeletti. Ha el tudod mondani, hol hallottad meg Isten hívását és mindent, ami csak rá vonatkozik, akkor kérdés, hallottad-e valaha is. Isten hívása nem így jön, mert természetfeletti. Tudatossá válhat az emberben úgy, mint hirtelen mennydörgés, vagy lassan világosodva, mint a hajnalhasadás. De bárhogyan jön is, mindig van benne valami természetfeletti, amit nem lehet szavakba foglalni; ezt a hívást mindig ragyogás kíséri. Bármelyik pillanatban tudatossá válhat benned ez a kiszámíthatatlan, természetfeletti, meglepő hívás, ami megragadta az életedet! "Én választottalak titeket." Az elhívás más, mint a megváltás és megszentelődés. Nem azért hívott el az evangélium hirdetésére, mert megszentelt ember vagy. Az evangélium hirdetésére szóló elhívás egészen más. Pál kikerülhetetlen belső kényszernek mondja elhívatását.
Ha bizonytalanná lett életedben Isten nagy természetfeletti elhívása, nézz bele életkörülményeidbe, kutasd fel, mi az, ahol nem Isten van az első helyen, hanem saját elképzelésed a szolgálatról, vagy saját vérmérsékleti adottságaid. Pál azt mondta: "Jaj nekem, ha az evangéliumot nem hirdetem!" Ő meghallotta Isten hívását, és semmi nem harsoghatta túl ennek a hívásnak az erőteljességét.
Ha Isten hív el valakit, nem számít, milyen visszásak a körülményei. Az ő életében mindennek azt kell munkálnia, hogy Isten célja megvalósuljon vele. Ha beleegyezel Isten terveibe, összhangot teremt nemcsak tudatos életedben, hanem bensőd rejtett mélységeiben is, amit csak Ő tud megközelíteni.