"...mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle?" (Mt 7,11)
Jézus Krisztus azoknak ad életszabályokat, akikben az Ő Szelleme van. Ennek a versnek egyszerű érvelése által felhív arra: töltse be gondolkozásmódunkat az, hogy minden mögött ott van Isten irányítása, s ez azt jelenti, hogy a tanítvány őrizze meg teljes bizodalmát és legyen buzgó a kérdezésben és a keresésben.
Töltsön be az a tudat, hogy Isten mindig itt van! Ha egyszer ezzel telt meg az elméd, akkor minden nehéz helyzetben is könnyű lesz emlékezetedbe idézni: "Atyám mindezt tudja!" Ez már nem kerül erőfeszítésedbe, hanem egészen természetesen erre gondolsz, amikor tanácstalanság szorongat. Régebben ehhez vagy ahhoz az emberhez mentél oda tanácsért; de most olyan hatalmasan eltölt az isteni gondviselés tudata, hogy nehézségeiddel Istenhez mégy. Jézus azoknak állítja fel életszabályait, akikben az Ő Szelleme van: ezeknek az az alapgondolatuk: "Isten az én Atyám, szeret engem, soha nem tételezem fel, hogy Ő megfeledkeznék valamiről, hát akkor miért aggódnék?"
Vannak idők - mondja Jézus -, amikor Isten nem hozhat ki a sötétségből, de bízzál benne akkor is! Talán úgy jelenik meg, mint szeretetlen barát, pedig nem az; vagy úgy, mint kegyetlen Atya, de mégsem az. Talán igazságtalan bíróként áll előtted, de Ő nem az. Erősödjék meg benned mindig jobban az a gondolat, hogy Isten ott van minden mögött! A legkisebb esemény sem történhetik az Ő akarata nélkül; ezért teljes bizalommal támaszkodhatsz rá. Az imádság nemcsak kérés; az imádság a lélek magatartása, amelynek légkörében a kérés egészen természetes: "Kérjetek és megadatik nektek!"