"Ha valaki látja, hogy az ő testvére vétkezik, de nem halálos bűnnel, könyörögjön és Isten életet ad annak, aki nem halálos bűnnel vétkezik" (1Jn 5,16).
Ha nem vigyázunk éberen arra, hogyan munkálkodik bennünk Isten Szelleme, akkor szellemi képmutatókká válunk. Látjuk, miben buknak el a többiek és ezt a meglátásunkat kritikává torzítjuk, ahelyett, hogy imádkoznánk értük. Nem éles eszünk révén részesülünk kijelentésekben, hanem a Szent Szellem által; és ha nem ügyelünk arra, honnan jön a kijelentés, akkor a kritika gyűjtőhelyévé válunk, elfelejtjük, amit Isten mond: "...könyörögjön és az Isten életet ad annak, aki nem halálos bűnnel vétkezik." Vigyázz magadra, különben képmutatóvá válsz, idődet és erődet arra fordítod, hogy másokat megjobbíts, mielőtt te magad imádnád az Istent!
Az egyik legkényesebb teher, amit Isten valaha reánk rak, az éleslátás más lelket illetően. Azért jelent ki felőlük bizonyos dolgokat, hogy ezeknek a lelkeknek a terhét eléje vigyük és Krisztusnak felőlük való látása alakuljon ki bennünk. Ha így járunk közbe értük, Isten azt mondja: "életet ad annak, aki nem halálos bűnnel vétkezik". Nem mi hozzuk kapcsolatba Istent a saját véleményünkkel, hanem ha helyesen ítéljük meg magunkat - Isten közölni tudja velünk saját gondolatait arról, akiért közbenjárunk.
Lát-e bennünk Jézus Krisztus valamit saját szelleme fáradozásaiból? Addig nem, amíg vele azonosulva fel nem emelhet oda, ahonnan meglátjuk, hogyan néz Ő azokra, akikért imádkozunk. Bárcsak megtanulnánk olyan teljes szívből imádkozni másokért, hogy Jézus Krisztus teljesen megelégedett legyen közbenjárásunkkal!