"Neki növekednie kell, nekem pedig alábbszállanom" (Jn 3,30).
Ha szükségletté (nélkülözhetetlenné) lettél egy léleknek, kiléptél Isten rendjéből. Mint munkásnak az a nagy felelősséged, hogy "a Vőlegény barátja" légy. Amikor észreveszed, hogy egy lélek felismerte Jézus Krisztusnak rá vonatkozó igényét, akkor tudod, hogy helyesen irányítottad. Ahelyett, hogy kinyújtanád kezed a szülési fájdalmak megelőzésére, imádkozz, hogy tízszeresére fokozódjanak, amíg nincs már se a földön, se a pokolban olyan erő, ami ezt a lelket távol tarthatná Jézus Krisztustól. Újra meg újra "műkedvelő" gondviselést játszunk. Közbelépünk és elébe vágunk Istennek így szólva: "Ennek vagy annak nem kell így lennie!" - Ahelyett, hogy a Vőlegény barátja maradnál, együttérzéseddel útját állod és az a lélek egy szép napon majd kijelenti: "Ez a tolvaj ellopta Jézus Krisztustól a szeretetemet, és én elvesztettem a látásomat felőle." - Őrizkedj attól, hogy valakivel együtt egy méltatlan vagy igazságtalan dolognak örülj, de örülj az igazságnak. "A Vőlegény barátja... örvendezve örül a Vőlegény szavának. Ez az én örömem immár betelt. Neki növekednie kell, nekem pedig alábbszállanom." Örömmel mondja ezt János, nem szomorúan. - Végül mégis meglátják majd a Vőlegényt! János azt mondja: ez az ő öröme. Itt a munkás teljesen eltűnik, nem is gondol rá többé senki.
Figyelj, ahogy csak tudsz, míg egy másik ember életében meg nem hallod a Vőlegény hangját. Ne törődj azzal, hagy ez mennyi zavart, nyugtalanságot, talán a testi egészség megrendülését is magával hozza annak az életében. Isten örömével örülj, ha az végre eljutott odáig, hogy meghallja az Ő szavát. Azt is gyakran láthatod, hogy Jézus Krisztus zátonyra futtat egy életet, mielőtt megmentené (Mt 10,34).