"Emeljétek fel a magasba szemeiteket és lássátok meg, ki teremtette azokat?" (Ézs 40,26)
Ézsaiás napjaiban az dermesztette meg Isten népének képzelőerejét, hogy folyton a bálványokra tekintettek. Ézsaiás az ég felé irányítja szemüket, azaz helyes irányba fordítja képzeletüket. A természet szentély a szent embernek. Ha Isten gyermekei vagyunk, a természet óriási kincsesház lesz nekünk. A fúvó szélben, az éjszakában és az év minden napján, az ég jeleiben, a fák rügyezésében vagy a hervadásban maga Isten jön hozzánk; és ha megdermedt képzelőerőnk fölenged, akkor észreveszük Őt. Szellemi erőnk összpontosításának az a próbája, hogy foglyul tudjuk-e ejteni képzeletünket. Bálványok képére tekintgetsz? Magad vagy ez a bálvány? Vagy a munkád? Talán a keresztyén munkásról alkotott elképzelésed? Az üdvösségről és megszentelődésről szerzett megtapasztalásod? Ha ez így van, akkor Isten arca megmerevedett a képzeletedben, és nincs erőd a nehézségek ellen küzdeni; teljes sötétség szakad rád. Ha képzeleted meggémberedett, ne tekintgess vissza tapasztalataidra: csak Isten segíthet rajtad. Vetkőzd le önmagadat, fordulj el bálványaid arcától és mindattól, ami merevvé tette Isten-arcodat. Rázd fel magad, fogadd el Ézsaiás megjegyzését és fordítsd képzelőerődet felszabadultan Isten felé.
Imádságaink meglanyhulásának egyik oka az, hogy nem eleven a képzelőerőnk: nem tudunk Isten színe elé állni. Meg kell tanulnunk, hogyan lehetünk megtöretett kenyér és kiöntött bor a közbenjárás vonalán inkább, mint a személyes kapcsolat vonalán. A képzelet hatalom: Isten azért adja a szentnek, hogy általa áthelyezhesse magát olyan kapcsolatokba, amelyekben még nem volt.