"Azért jelentem meg néked, hogy téged szolgává és bizonysággá rendeljelek" (Csel 26,16).
Pál látomása a damaszkuszi úton nem múló fellángolás volt, hanem olyan látomás, amely világos és nyomatékos utasításokat tartalmazott, és ő maga mondja: "Nem voltam engedetlen a mennyei látás iránt" (19). Urunk valóban ezt mondta Pálnak: Egész életedet hatalmamba veszem: ne legyen más szándékod, törekvésed vagy célod, mint amit én tűzök ki eléd! "Ő nékem választott edényem" (Csel 9,15).
Újjászületésünk után - ha egyáltalán szellemi emberek vagyunk -, mindegyikünk kapott látást afelől, mit kíván tőle Jézus: és meg kell tanulnunk ezt a nagy dolgot, hogy ne legyünk engedetlenek a mennyei látás iránt, ne mondjuk, hogy elérhetetlen. Nem elég tudnunk, hogy Isten megváltotta a világot és hogy a Szent Szellem véghezviheti bennem mindazt, amit Jézus tett értem, hanem a vele való személyes kapcsolat az alap, amire életemnek fel kell épülnie. Pál nem üzenetet vagy tanítást kapott itt, hogy azt tovább adja, hanem élő, személyes, mindent átfogó kapcsolatba került Jézus Krisztussal. A 16. vers ellenállhatatlan parancs: "Kelj fel..., hogy téged szolgává és bizonysággá rendeljelek." Pál egy személynek szentelte oda magát, nem egy ügynek. Egyedül és teljesen Jézus Krisztusé volt: nem nézett másra, csak érte élt. "Elhatároztam, hogy egyébről ne tudjak köztetek, mint Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről" (1Kor 2,2).