"Eltemettettünk tehát vele együtt... hogy... mi is új életben járjunk" (Róm 6, 4).
A teljes megszentelődést senki sem tapasztalhatja meg anélkül, hogy ne lett volna "fehér temetése" - a régi élet sírba tétele. Ha sohasem voltál ebben a haláltusában, megszentelődésed csak puszta látomás. Kell, hogy legyen "fehér temetésed", olyan halálod, amelyből csak egy feltámadás van: a Jézus Krisztus életébe. Az ilyen életet nem háboríthatja meg semmi: eggyé lett Istennel egyetlen egy cél érdekében, hogy ti. tanúja legyél neki.
Valóban eljutottál-e már utolsó napjaidhoz? Érzelmeidben talán már gyakran, de eljutottál a valóságban is? Nem mehetsz el izgatottan saját temetésedre, a halott nem izgatott. A halál azt jelenti: megszűntél lenni. Egyetértesz-e Istennel abban, hogy az a komoly, törekvő keresztyén, aki voltál, meghalt? Kerülgetjük a temetőt, de visszautasítjuk azt, hogy meghaltunk. Nem törekedni kell a halálra, hanem elfogadni, hogy meghaltunk: belemerültünk az Ő halálába.
Volt-e már "fehér temetésed", vagy szenteskedve a bolondját járatod a lelkeddel? Van-e életednek olyan pontja, amit utolsó napodnak nevezhetsz, amelyre hálásan szoktál visszaemlékezni: "Igen, azon a napon volt a fehér temetésem, akkor jutottam egyetértésre Istennel."
"Isten akarata a ti szentté tételetek" (1Tesz 4,3). Ha megvalósul benned Isten akarata, olyan természetesen lépsz be a megszentelődésbe, amennyire az csak lehetséges. Kész vagy-e most átmenni ezen a fehér temetésen? Egyetértesz-e Istennel abban, hogy ez az utolsó napod e földi életedben? A beleegyezés pillanata tőled függ.