"Annyi idő óta veletek vagyok és mégsem ismertél meg engem?" (Jn 14,9).
Nem szemrehányásként hangzanak ezek a szavak, de nem is fejeznek ki meglepetést. Jézus csak egy lépéssel tovább akarja vezetni Fülöpöt. Jézus az, akivel legutoljára jutunk bizalmas viszonyba. Pünkösd előtt a tanítványok úgy ismerték Jézust, mint aki hatalmat adott nekik a démonok kiűzésére és a lelkek felébresztésére (Lk 10,18-20). Már ez is csodálatos közelség volt, de Ő még ennél is bensőségesebb, bizalmasabb kapcsolatot készült teremteni: "Titeket pedig barátaimnak mondottalak" (Jn 15,15). A barátság ritka a földön. A barátság a gondolkozás, a szív és a szellem azonosságát jelenti. Életünk iskolája arra szeretne képesíteni minket, hogy eljussunk erre a Jézus Krisztussal való legszorosabb közösségre. Áldásait elfogadjuk, szavait ismerjük, de vajon Őt magát ismerjük-e?
Jézus azt mondta tanítványainak: "Jobb nektek, hogy én elmenjek" (Jn 16,7). Olyan kapcsolatba kíván lépni velük, hogy továbbvezethesse őket. Jézus örül, ha tanítványa időt szentel a vele való bizalmas együttlétre. A gyümölcstermés is mindig ennek a bizalmas egységnek a bizonyítéka (Jn 15,1-4).
Ha egyszer Jézus Krisztus bizalmasaivá leszünk, többé nem vagyunk egyedül. Nincs szükségünk az emberek együttérzésére, megértésére: folyvást mi adhatunk nekik anélkül, hogy azt leereszkedésnek éreznék. A Jézussal bizalmas viszonyban élő szent sohasem akar hatást kelteni, hanem érezni lehet, hogy Jézus Krisztus akadálytalanul élhet benne, hiszen Ő töltötte be lényének legmélyebb szakadékát. Az ilyen élet erős, nyugodt, szellemi egészség benyomását kelti. Ezt adja Urunk azoknak, akik bizalmas viszonyba kerülnek vele