„Jó, ha a férfi már ifjúkorában igát hordoz" (JSir 3,27).
Ebben a versben is ígéret van. Jó volt, ma is jó és ezután is jó lesz nekem, ha igát kell viselnem.
Fiatal koromban sokszor nehéz volt számomra a lelkiismeret terhét viselni, azóta ezt már lelket gazdagító tehernek tekintem. Vajon szeretném-e ennyire az evangéliumot, ha keserű tapasztalataim nem tanítottak volna meg arra, mennyire rá vagyok szorulva a kegyelemből való megigazulásra. „Jabéc tekintélyesebb volt testvéreinél. Anyja nevezte el Jabécnak, mert ezt mondta: Bizony fájdalommal szültem őt!" (1Krón 4,9) - akik sok szenvedés közepette születnek újjá, azokból erős hívőket alakít Isten határtalan kegyelme.
A feddés, a megrovás kellemetlen dolog, de előkészíti az embert a későbbi elismerésekre. Aki nem szenvedte el a megaláztatás vesszejét, abból soha nem lesz jó vezető. Akik küzdelem nélkül emelkednek magasra, rendszerint elbuknak.
Nyilván senki nem áhítja a szomorúság, a kiábrándulás vagy a nehéz munka igáját. Ha azonban az Úr már ifjúságunkban reánk teszi azt, olyan jellemmé fejlődhetünk, amely Istent dicsőíti, és áldás a gyülekezet számára.
Jöjj én lelkem, hajtsd meg kemény nyakadat és vedd fel keresztedet! Jót tett ez neked ifjúságodban, most sem fog ártani. Hordozd vidáman az Úr Jézusért!