A bűn az ember helytelen viszonyulása Istenhez. „És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet. A bűn az, hogy nem hisznek énbennem" (Jn 16,8-9)
A "kísértés" szó elvesztette jelentőségét a világon, ennélfogva tévesen használjuk. A kísértés nem bűn. Át kell mennünk kísértéseken, mert emberek vagyunk. Ha nem lenne kísértésünk, megvetettek volnánk. Mégis sokan szenvednek olyan kísértések között, amiben nem kellene, mégpedig csak azért, mert nem engedik, hogy Isten őket magasabb síkra emelje, ahol más jellegű kísértésekkel kellene szembenézniük.
Határozottan rontsd le!
"Azt kell visszaadnom, amit nem raboltam." Zsoltár 69,5
„Tudjátok meg, hogy utolér benneteket vétketek büntetése." 4Mózes 32,23
Erre a kérdésre: "Mi módon születhetik az ember, ha vén?", így felelhetünk: Amikor elég vén ahhoz, hogy meghaljon jogai, erényei, vallása utolsó foszlányának is, egyszóval mindennek, és befogadja azt az életet, ami addig nem volt benne. Az új élet tudatos bűnbánatban és öntudatlan szentségben mutatkozik meg.
„A szakadást okozó (szektás) ember elől egy vagy két megintés után térj ki, tudván, hogy az ilyen ember kivetkőzött önmagából, bűnben él, és magában hordja ítéletét." Titusz 3,10-11
„Elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket, nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg az Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt." 2Korintus 4,2
Ha szent vagyok, nem azt kell kérnem, hogy kerüljem el a szenvedéseket és a nehézségeket, hanem azt, hogy a szenvedés tüzében megőrizhessem magam úgy, ahogy Isten teremtett. Urunk megtalálta önmagát a szenvedések tüzében. Megmenekült, de nem attól az órától, hanem abból az órából.
Az élet minden baja onnan ered, hogy nem nyugodtunk bele abba, hogy van bűn. Beszélhetsz az emberi természet nemességéről, de az emberi természetet átjárja valami, ami szemébe nevet minden eszményednek. Ha vonakodsz elismerni, hogy az emberben gonoszság és önzés, valami kétségtelenül rosszindulatú és gonosz lakik, akkor - ahelyett, hogy belenyugodnál, hogy ez ellened támad - megalkuszol vele és kijelented, hogy nincs értelme küzdeni ellene. Tekintetbe vetted-e a "sötétségnek ezt az óráját és hatalmát", vagy a bűnt önmagadban kizártnak tartod?
Mi nem ismerjük úgy a fájdalmat, ahogy a mi Urunk ismerte; eltűrjük a fájdalmakat, átesünk rajtuk, de közelről nem ismerjük. Életünk kezdetén nem békülünk meg magunkban a bűn tényével. Ésszerűen nézzük az életet és azt állítjuk, hogy aki vigyáz az ösztöneire és neveli magát, az élhet olyan életet, ami lassan-lassan belenő az Istennel való életbe. De előre haladva rájövünk, hogy van bennünk valami, amit kifelejtettünk számításunkból - a bűn, és ez felborítja minden tervünket. A bűn a dolgok alapját zavarossá tette, nem ésszerűvé.