lázad
„Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja" (1Pt 1,3).
Ez a felkiáltás előfordul Péter írásaiban is, Páléiban is, és egyike azon megnyilatkozásoknak, melyek feltárják előttünk e férfiak szellemiségét. Mintegy bepillanthatunk mindkettőjükbe. Isten megengedi, hogy ez a személyes mozzanat is kifejezésre jusson az üzenetben, hiszen nemcsak az a kérdés, mit mondunk, hanem az is, kik vagyunk.
„Miért dühösködnek a pogányok és gondolnak hiábavalóságot a népek?" (Zsolt 2,1).
Mindjárt következik a válasz is: „A föld királyai felkerekednek, és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az Ő felkentje ellen" (Zsolt 2,2).
„Mert amikor még erőtelenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért." Róma 5,6
Fegyelmezd meg a fiadat, amíg még van remény, de ne engedd, hogy haragod elragadjon, és összetörd! Példabeszédek 19:18
Mi nem ismerjük úgy a fájdalmat, ahogy a mi Urunk ismerte; eltűrjük a fájdalmakat, átesünk rajtuk, de közelről nem ismerjük. Életünk kezdetén nem békülünk meg magunkban a bűn tényével. Ésszerűen nézzük az életet és azt állítjuk, hogy aki vigyáz az ösztöneire és neveli magát, az élhet olyan életet, ami lassan-lassan belenő az Istennel való életbe. De előre haladva rájövünk, hogy van bennünk valami, amit kifelejtettünk számításunkból - a bűn, és ez felborítja minden tervünket. A bűn a dolgok alapját zavarossá tette, nem ésszerűvé.
Amikor pedig megjött ez a fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút. (Lk 15,30)
A mai két személy egyrészt Demeter, a lázadó, valamint a városi jegyző, a racionalista. Mindketten az evangélium ellenségei voltak, és mindketten ma is velünk vannak! Ahogyan akkor, úgy most is, bárhol hirdetik az evangéliumot, és a lelkek üdvösséget nyernek, a Sátán is mozgósítja erőit, hogy szembeszálljon és tönkretegye azt. Pál mintegy két évet töltött Efezusban, és ez időben figyelemre méltó helyi gyülekezetet alapított a hívőkből, akik valóban "első szeretetüket" mutatták az Úr iránt.
Szomorú látvány tárul elénk, amikor szemléljük, ahogyan Dávid elhagyja Jeruzsálem városát, könnyek között, amelyek legördülnek az arcán. Azokkal is találkozunk, akik összetörték szívét, és fájdalmát okoztak.
A probléma, amellyel Dávid szembe került, látszólag megoldhatatlan volt. Absolon meggyilkolta féltestvérét, Amnont, és Gesurba menekült. Hároméves távollét után Dávid szíve vágyott arra, hogy a lázadó fiút hazahozassa. Tudta azonban, hogy Absolon bűne Isten ítéletét követeli meg, és ezért nem térhetett haza.
Izráel néhány vezetőjének nyílt lázadását látjuk ezekben az emberekben. Megnyerték 250 főember támogatását, 4Móz 16,2, és a nép, mint egész sem volt ellene. Azt állították, hogy szívükön viselik a nép érdekeit, 3. v., az ő jogaikat és szabadságukat képviselve. Mózes leleplezte nagyravágyásukat, biztos kézzel mutatva rá igazi törekvéseikre, mert saját érdekeiket, tekintélyüket és helyzetüket igyekeztek szolgálni. Kóré főpap akart lenni, és olyan hivatalra törekedett, ami hatalmi pozíciót jelentett, 10. v.