szövetség

JEREMIÁS JOBB DOLGOKRÓL mutat be egy képet a nagyon sötét háttérrel szemben ebben a „Vigasztalás könyvében", 30-33. fej. Sok bizonyítékot gyűjthetünk össze Isten végső szándékairól népének áldását illetően. Figyeljük meg, hányszor mondja az Úr, hogy „én fogom", és közülük legtöbb a végső jó szándékokhoz fűződik. Még hihetetlen szenvedések várnak a nemzetre, mielőtt ezek a jó dolgok megvalósulnak; „háborúság ideje az Jákobon; de megszabadul abból!", 30,7.

A ZSOLTÁR SZERZŐJE az Ezrahita Ethán. Másik neve Jedútún volt, 1Krón 25; 1Krón 16,41-42. Egyike volt Salamon (1Kir 4,31) legbölcsebb tanácsadóinak, Ismernie kellett azt, hogy mit mondott Isten Salamonnak bűnéről és bálványimádásáról, és hogy a királyságot elveszi fiától, 1Kir 11,9-13. Ez világítja meg Jahvehoz intézett szenvedélyes kérését a zsoltár befejező részében, 38-51. v.

LELKÜNK ELLENSÉGE megengedheti magának, hogy magunkra hagyjon bennünket, ha életünk Isten érdekében tehetetlen és nem tettrekész, de ha elkezdjük építeni az Úr templomát, akkor számíthatunk ellenállására. Ha nem tapasztalunk megpróbáltatást és nyomorúságot, az azért lehet, mert keveset teszünk, hogy pusztítsuk az ellenséget és előmozdítsuk a jót. Az ellenállás hamarosan megnyilvánult azok ellen, akik hazatértek, hogy felépítsék a templomot, 1-2. v. Mint mindig, amikor Isten munkájára sor kerül, most is voltak ellenségek.

AZ ELŐZŐ RÉSZBEN, 19,1-7, Saul beszélt Jonatánnal, aki elmondta ezt Dávidnak, majd pedig jót mondott Dávidról Saulnak. Saul megenyhült és visszafogadta Dávidot. Fejezetünkben Dávid Jonatánhoz menekült, hivatkozva szövetségükre és az ezt követő párbeszédben mindketten megerősítették, hogy bíznak egymásban, 1-2a. v. Saul hiányolva Dávid távolmaradását az ünnepről, megkérdezte Jonatánt, aztán megharagudott rá, hogy pártját fogja annak, aki riválisa a trónért, és utána dobta a lándzsáját; Jonatán elment nagy haraggal, és bánkódott Dávid miatt, 24b-34. v.; vö.

MINTHOGY A GIBEONITÁK az ígéret földjének lakói voltak, azokat képviselik, akik már lakosok a hívő ember örökségének területén, Ef 6,12. Vezetőjük az ördög, Ef 6,11, aki csaló is, és képes a „köpönyegforgatásra", 2Kor 11,14; 1Pt 5,8. Izráel előrenyomulása biztosan közeledett a befejezéshez (lásd Józs 10. és 11.; különösen pedig 11,23.), de kezdeti győzelmeik még megdöbbenést keltettek, 9,3; 10,1. A gibeoniták viszont már látták az elkerülhetetlent, és megfelelően felkészültek.

A MÓZES 5. KÖNYVE teszi teljessé a TÓRÁ-t, a zsidó Szentírás első szakaszát. Élettel teli újbóli kifejtése és megerősítése azoknak a megállapításoknak és rendelkezéseknek, amelyeket Mózes kapott. A bemutatott törvények nemcsak tényszerű utasítások; a hallgató lelkiismeretére is hivatkoznak. Mózes, amikor elmondja utolsó üzenetét, azután sóvárog, hogy megnyerje nemzetének szívét.

Figyeljük meg a könyv öt fő jellemvonását:

A  szent sátor ALAPVETŐ CÉLJA az volt, hogy Isten a népe között lakhasson, 8. v. Hogy a szent Isten hogyan lakhat egy szentségtelen nép között, azt a rézoltárról való gondoskodás magyarázza meg, amely az udvarban állt, valamint a kegyelem ülőszéke a szentek szentjében. Isten ezek által biztosítja az igazságot, amelyen találkozhat övéivel, miközben megőrzi saját szentségét és igazságát. Erre a célra adományokat szedtek „minden embertől, akit szíve hajt arra", 2. v.