Mi volt Jézus öröme? Az Ő öröme az volt, hogy teljesen átadta és odaszentelte magát az Atyának. Az volt az öröme, hogy véghezvigye, amiért az Atya elküldte. "Hogy teljesítsem a te akaratodat, ezt kedvelem..." (Zsolt 40,9). Jézus imádkozott azért, hogy örömünk egyre teljesebb legyen, míg nem lesz azonos az övével. Megengedtem-e Jézus Krisztusnak, hogy bevezessen engem az Ő örömébe?
„Hamu helyett fejdíszt adok Sion gyászolóinak, gyászfátyol helyett illatos olajat, a csüggedés helyett öröméneket." Ézsaiás 61,3
Miről ismered meg, hogy valaki barátod-e? Arról, hogy közli veled titkait? Elmondja neked titkos örömeit. Sokan rád bízzák titkos bánatukat, de a bensőséges kapcsolat döntő jele a titkos örömök megosztása. Beszélhetett-e már Isten nekünk titkos örömeiről, vagy mi mondogatjuk neki szakadatlanul a saját titkainkat, hogy Ő szóhoz sem juthat? Keresztyén életünk kezdetén tele vagyunk kérdésekkel Isten felé, de azután rájövünk, hogy Isten olyan kapcsolatba akar hozni önmagával, hogy ránk bízhassa terveit.
Lehet, hogy olyan közelről ismered Jézus Krisztust, mint János apostol, de amikor egyszer úgy jelenik meg előtted, minden ismerős vonás nélkül, akkor csak egyet tehetsz: lábaihoz esel, mint a halott. Vannak idők, amikor Isten nem jelentheti ki magát másképpen, mint fenségében és ennek a látomásnak félelmetes volta vezet bele téged a kétségbeesés örömébe; ha valaha még felkelhetsz, csak Isten keze emelhet fel.
"Akit szeret az Úr, megdorgálja" (Zsid 12,6). Milyen szánalmas is panaszkodásunk! Az Úr éppen most kezd minket arra a helyre vezetni, ahol közösségben lehetünk vele, mi pedig nyögünk és sopánkodunk: "Ó, Uram, hadd legyek én is csak olyan, mint a többi ember!" Jézus arra kér, hogy vegyük magunkra az iga egyik végét. "Az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű." Jöjjetek csak mellettem, hadd húzzuk együtt. Azonosítottad-e már magad így az Úr Jézussal? Ha igen, akkor majd hálát adsz Istennek érte, hogy keze rád nehezedett.
„Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!" 1Korintus 10,31
Pál itt azokról a dolgokról beszél, amelyek beékelődni látszanak a szent és Isten szeretete közé; mégis éppen az a figyelemre méltó, hogy semmi sem tud beékelődni Isten szeretete és a szent közé. A mi oldalunkról beférkőzhetnek ilyen dolgok - és be is férkőznek - a lélek hitbuzgó gyakorlatai és Isten közé, egyéni életünket el is választhatják tőle, de semmi sem tolakodhat Isten szeretete és a szent közé.
A tanítványok rendkívüli szomorúságának az oka az Úr halála volt. Ez a szomorúság örömre fordult, amikor Jézus Krisztus halottaiból feltámadt és megjelent közöttük. Ugyanígy kell, hogy örömre változzék ma is a hívők minden szomorúsága, még a legkeservesebbek is, amelyek pedig úgy látszanak, mintha mindörökké a keserűség forrásává kellene lenniük az életünkben.
Sokszor drága árat fizet az igazságért, aki mindent kockára tesz érte, de a végén gazdag jutalmat nyer kárpótlásul. A szent élet olyan, mint a vetés. Látszólag elvész a mag a földben, nem lehet újra összeszedni. Naiv dolog volna azonnali aratást várnunk. Ez a naivitás azonban érthető, hiszen itt a fényről van szó, és lehetetlennek látszik, hogy a fényt a földbe temesse valaki. Igehelyünk mégis arra utal, mintha a fény el lenne rejtve. Valahol megvan, de senki nem látja, mintha el lenne takarva.
