imádság

Tudjuk, hogy a Szent Szellem ad nekünk erőt az imádsághoz. Tudjuk, mit jelent a Szent Szellem által imádkozni, de azt már sokszor nem tudjuk, hogy maga a Szent Szellem könyörög bennünk úgy, ahogyan mi ki sem tudnánk mondani. Ha Istentől újjászülettünk és Isten Szent Szelleme bennünk lakik, Ő kimondja helyettünk a kimondhatatlant.

"Ő" - a Szent Szellem bennetek - "Isten akarata szerint esedezik a szentekért" (27. v.) Isten nem azért kutatja át a szívedet, hogy tudatos imádságaidat megismerje, hanem hogy a Szent Szellem imádságát felfedezze benned.

A természeti ember életéhez nem tartozik hozzá az imádság. Mondogatják ugyan, hogy szenvednie kell annak az embernek, aki nem imádkozik; én nem hiszem. Aki szenved, az az Isten Fia benne, akit nem az étel, hanem az imádság táplál. Amikor az ember felülről született, megszületett benne Isten Fiának az élete és ő vagy táplálja ezt az életet, vagy agyonéhezteti. Imádság útján táplálkozik Isten élete. Az Újszövetségben nem találhatók az imádságra vonatkozó megszokott elképzelések. Mi úgy nézünk az imádságra, mint ami által nyerhetünk valamit magunknak.

Van-e arra lehetőség, hogy Isten Fiának szent ártatlansága és egyszerűsége és az Atyával való egysége megvalósuljon énbennem, ha Ő megszületik az én halandó testemben? Ugyanaz történik meg minden szent életében is, ami akkor történt, amikor Isten Fia történelmileg megjelent ebben a világban. Isten Fia bennem csak Isten közvetlen cselekedete által születhetik meg, tehát én Isten gyermeke vagyok, és így gyakorolnom kell a gyermek jogát, hogy mindig szemtől szemben legyek Atyámmal.

Milyen jogon válunk "királyi papsággá"? A váltság jogán. Felkészültünk-e arra, hogy önmagunkkal nem törődve elkezdjük az imádság papi szolgálatát? A folytonos tépelődés bensőnkben, hogy lássuk, olyanok vagyunk-e már, amilyennek lennünk kellene, csak beteges, énközpontú keresztyénséget hoz létre, nem Isten gyermekének erőteljes, egyszerű életét. Ha nem jutunk helyes viszonyba Istennel, akkor hajszál híján ezt mondjuk: "Ó, milyen csodálatos győzelmet éltem át." Ez nem a váltság csodájának ismertetőjele.

Sehol sem található az Újszövetségben panaszos, maga körül forgó, beteges imádság, amely mindenáron bizonygatni igyekszik, hogy "nekem van igazam". Maga az a tény, hogy igazolni próbálom magam Isten előtt, mutatja, hogy a váltság ellen lázadozom: "Uram, megtisztítom a szívemet, ha meghallgatsz; becsületesen élek, ha megsegítesz." Én nem tudok rendbe jönni Istennel, nem tudom az életemet tökéletessé tenni: csak akkor jöhetek rendbe Istennel, ha az Úr Jézus Krisztus váltságát ingyen ajándékként elfogadom. Elég alázatos vagyok-e, hogy elfogadjam?

Betöltöm-e ezt a belső szolgálatot? A közbenjáró imádság nem válik rejtett csapdává, nincs ott benne az elvakultság vagy a gőg veszedelme. Rejtett szolgálat ez, olyan gyümölcsöket hoz, amelyek által az Atya dicsőíttetik. Szellemi életemet egyetlen középpontba kell gyűjtenem: Uram váltságműve köré. Jézus Krisztus uralkodik-e egyre inkább életem felett? Ha életem középpontja és nagy mozgató ereje az Úr engesztelő áldozata, akkor életem minden szakaszán gyümölcsöt hoz neki.

Hogy helyesen, vagy helytelenül gondolkozunk az imádságról, az attól függ, milyen az elképzelésünk róla. Ha az imádságot úgy vesszük, mint a tüdő lélegzését vagy a vér keringését, akkor helyesen gondolkozunk. A vér szakadatlanul kering, a lélegzés is szakadatlan. Nem vagyunk tudatában ennek, mégis megállás nélkül folyik. Nem mindig vagyunk tudatában annak sem, hogy Jézus tökéletes kapcsolatban tart minket Istennel; mégis így van, ha engedelmeskedünk neki. Az imádság nem gyakorlás, hanem élet. Őrizkedj mindattól, ami gátolja feltörő fohászaidat.

Van-e szükségünk más indokolásra ahhoz, hogy közbenjáró imádkozókká legyünk, mint az, hogy "Krisztus mindenkor él, hogy esedezzék érettünk" és hogy "a Szent Szellem esedezik a szentekért"? Olyan eleven kapcsolatban vagyunk-e embertársainkkal, hogy mint Istennek a Szent Szellem által tanított gyermekei végezzük értük a közbenjáró imádság szolgálatát? Kezdjük azokon a körülményeken, amelyek között élünk: otthonunk, foglalkozásunk, a minket, vagy másokat érintő jelenlegi válságos idők vajon letörnek-e bennünket?