Jézus Krisztus azoknak ad életszabályokat, akikben az Ő Szelleme van. Ennek a versnek egyszerű érvelése által felhív arra: töltse be gondolkozásmódunkat az, hogy minden mögött ott van Isten irányítása, s ez azt jelenti, hogy a tanítvány őrizze meg teljes bizodalmát és legyen buzgó a kérdezésben és a keresésben.
Pált eltöltötte az az érzés, mennyire adósa Jézus Krisztusnak, és hogy ezt kifejezhesse, teljesen odaadta magát az Urának. Pál életének nagy ihletettsége az a látás volt, hogy Jézus Krisztus az ő szellemi hitelezője. Ugyanilyen adósnak érzem-e én is magam Jézus Krisztussal szemben minden egyes megváltatlan lélekre vonatkozóan? Akkor élek szellemi értelemben becsületesen, ha ezt az adósságot a lelkekre nézve törlesztem. Ami az életemben értékes, még a legkisebbet is Jézus Krisztus váltságának köszönhetem.
Ezek a versek megmutatják, milyen megaláztatás keresztyénnek lenni. Természetes gondolkozásunk szerint valaki azért nem üt vissza, mert gyáva; de szellemi értelemben véve, ha nem üt vissza, alkalma van Isten Fiát kiábrázolni. Nemcsak nem kell rossz néven venned, ha megbántanak, hanem ezt az alkalmat felhasználhatod arra, hogy Isten Fiát kiábrázolhasd. Jézus természetét nem lehet utánozni; vagy megvan vagy nincsen. A szentnek a személyes bántás alkalmat nyújt arra, hogy kiábrázolja, milyen hihetetlenül drága az Úr Jézus szelídsége.
Lelkünk történetében gyakran ismétlődik meg, hogy "eltűnik a hős". Isten újra meg újra elvesz valakit barátaink közül azért, hogy saját maga foglalhassa el a helyét. Ilyenkor ájulás környékez, elgyengülünk, gyávákká leszünk. Vegyük személyesen: amelyik évben meghalt az a valaki, aki olyan drága volt nekem, mint Isten - odadobtam mindent? - beteg lettem? - elcsüggedtem? Vagy - megláttam az Urat?
A "rehabilitáció", azaz jogaiba való visszaállítás azt jelenti, hogy Jézus Krisztus a megváltásban az egész emberiséget újra abba a kapcsolatba hozza Istennel, amiben az Ő terve szerint lennie kell. A Gyülekezet megszűnik szellemi emberek közössége lenni, ha saját szervezetének fejlesztését tartja szem előtt. Jézus Krisztus terve szerint az emberiség úgy kerül vissza jogaiba, hogy mind az egyéni, mind a közösségi életben Jézus Krisztus valósul meg. Jézus Krisztus azért küldött ki apostolokat és tanítókat, hogy megvalósulhasson személyisége testületileg.
A szent nem a saját terveit igyekszik megvalósítani; Jézus Krisztust akarja megismerni! A szent nem tartja véletlennek a külső körülményeket, nem is gondolkozik azon, hogy élete világi vagy megszentelt élet-e; minden eseményt, amibe belekerül, eszköznek tekint arra, hogy Jézus Krisztust megismerje. Vakmerően felad mindent maga körül.
Mindannyian hajlamosak vagyunk a szellemi restségre. Nem akarunk belemenni az élet durva, kíméletlen forgatagába, egyetlen törekvésünk az, hogy nyugton hagyjanak, hogy megóvjuk nyugalmunkat. A Zsidók 10. fenti verse arról ír, hogy egymást buzdítsuk, tartsunk össze. Mindkettőhöz kezdeményezés szükséges, hogy Krisztus érvényesüljön, ne önmagunk. A különvált, visszahúzódó, magános élet ellentéte annak a szellemiségnek, amit Jézus Krisztus kíván tőlünk.
Bízol-e még csak egy parányit is bármi másban - Istenen kívül? Bízol-e még egy kicsit a természetes erényben vagy a körülmények alakulásában? Nem építesz-e magadra csak egy kicsit is abban az új feladatban, amit Isten eléd állított? Erre vonatkozik a próba. Teljesen igaz, ha ezt mondod: "Nem tudok szent életet élni". De azt elhatározhatod, hogy megengeded Jézus Krisztusnak: tegyen téged szentté. "Nem szolgálhattok az Úrnak" - de odaállhatsz arra a helyre, ahol Isten mindenható ereje munkálkodhat rajtad.
Az az akarat, amikor az egész ember csupa cselekvés. Akaratomat szüntelen gyakorolnom kell. Akarnom kell engedelmeskedni, akarnom kell megnyerni Isten Szent Szellemét. Amikor Isten látást ad nekünk az igazságról, soha nem az a kérdés, hogy Ő mit fog tenni, hanem, hogy mi mit teszünk. Az Úr nagy feladatokat állít elénk, és a legjobb, amit tehetünk az, ha visszaemlékezünk: mit tettünk, amikor Isten megérintett, amikor megmentett, vagy amikor először láttuk meg Jézus Krisztust, vagy amikor felismertünk egy drága igazságot.
Ha Jézus Krisztus tanítványaiként akarunk élni, meg kell emlékeznünk arról, hogy minden nemes dolog nehéz. A keresztyén élet dicsőségesen nehéz, de az hogy nehéz, nem bátortalanít el és nem roskaszt le, hanem arra serkent, hogy győzzünk. Olyan értékes-e nekünk Jézus Krisztus váltsága, hogy minden tőlünk telhetőt odaadunk (megteszünk) azért, ami neki a legdrágább?