A Jónással kapcsolatos isteni gondviselés nagysága van feljegyezve könyvének 2. fejezetében. Komoly figyelmeztetést tartalmaz Isten népe közül bárkinek, aki úgy dönt, hogy nem engedelmeskedik Isten szavának. Utazása a hal gyomrában olyasmi volt, amit sohasem fog elfelejteni. Azok a szavak, amelyeket arra használt, hogy leírja akkori állapotát, olyanok, amelyek az emberi megtapasztalás szélsőségeit hordozzák.
A Jónásra vonatkozó első feljegyzésből megtudjuk, hogy Gát-Héferből származik, amely néhány mérföldre helyezkedett el Názárettől, 2Kir 14,25. Ninive Asszíria fővárosa volt, és a niniveiek kegyetlenségét, amely együtt járt bármilyen ellenség könyörtelen elnyomásával, jól ismerték. Senki sem tudta legyőzni őket, és ellenségeik számára csak az a remény maradt, hogy Isten ítélete lesújt rájuk.
JÓNÁS nem volt boldog, hogy Isten annyira jó volt! Nem szólva arról, hogy prófétai hírneve kockán forgott, 5Móz 18,22, népének kegyetlen ellensége is megmenekült, 3,10. Valójában ez a lehetőség terhelte meg Jónást az Úr előtt az első híváskor, 4,2. Talán arra törekedett a próféta, hogy megindokolja tengeri útját. Tudhatta, hogy ha Istennek valóban az a szándéka, hogy elpusztítsa Ninivét, akkor ennek útja éppen az lett volna, hogy nem figyelmezteti őket. „Ezért siettem, hogy Társisba futnék" - mondja az Úrnak.
AMIKOR A TENGERÉSZEK látták Jónás eltűnését a dühöngő tengerben, nyilván feltételezték, hogy szomorú vége lett. Az Úr azonban „elrendelte" menekülésének eszközét; hogy bálna volt-e, vagy cápa, nem lényeges. Az Urat sohasem éri meglepetés, hanem minden válságos helyzetben gondoskodni tud az övéiről. Minden dolog ellenőrzése alatt van, a szél, a sorsvetés, a hal, annak mérete és helyzete. Isten tervei meg fognak valósulni.
JÓNÁS EGYIKE a korai prófétáknak, 2Kir 14,25. Valószínűleg öreg ember volt már, amikor azt a megbízást kapta, hogy menjen Ninivébe, az asszírok fővárosába, akiknek kegyetlen hordái Izráel közismert ellenségei voltak. Jónás ismerte Istenét és azt, hogy gyönyörködik az irgalmasságban, 4,2. Így, amikor megkapta az Úr parancsát, hogy kiáltson „a nagy város" gonoszsága ellen, úgy döntött, hogy leköszön megbízatásáról, 1,3. Minthogy jól ismerte a zsoltárokat, tudta, hogy nem tud elmenekülni Isten mindentudása elől; vö. Zsolt 139.
EZ A KÉT PRÓFÉTA azzal volt megbízva, hogy ugyanannak a pogány népnek, az asszíroknak szolgáljon. Mintegy száz évnyi távolságban éltek egymástól, és bár üzenetük egyaránt ítélettel foglalkozott, ezeknek teljesen különböző volt a célja. Jónás üzenete olyan eredményeket hozott, amelyek feltárták Isten kegyelmének mértékét a bűnösök iránt. Náhum üzenete Isten ítéletének végrehajtását mutatja be a meg nem térő felett. Jónásnál tehát Isten kegyelmét látjuk, Náhumnál pedig uralkodását. Jónás napjainak Ninivéje számára még helye volt a bűnbánatnak.