Ószövetség

ISTEN NÉPE KÖZÖTT Isten Igéje minden őszinte megújulásnál fontos helyet foglal el. Minden igazi megújulásnak az Igével kell kezdődnie és a neki való hívő engedelmességgel, vö. 2Krón 29,35; 31,3-4; 34,14-től. A helyreállítás munkájának közvetlen eredménye volt az Isten Igéje utáni hatalmas éhség. Itt egy egyesült népet látunk, amely Istenre vár, Neh 8,1. A Vizek kapuja előtt voltak, ami bizonyos utalást jelent az Isten Igéjének megtisztító, felfrissítő és megújító erejére.

A SÁTÁN TESZ EGY kísérletet, hogy leállítsa a munkát. Próbálkozott a gúnyolódással és kudarcot vallott. Így járt az erőszakkal is. Miért ne próbálkozzon meghívással? Meghívták Nehémiást, hogy jöjjön le találkozni Szanballattal, 2. v. „Jöjj le" mondták „a mi szintünkre". Aki arra törekszik, hogy valamilyen munkát végezzen Istenért, azt mindig próbálják meggyőzni, hogy érje be alacsonyabb színvonallal és ebben van a gonosz barátságának a csapdája. De hogyan szállhatna le oda az Úr szolgája? Nehémiás ezt mondta: „Nagy dolgot cselekszem én, azért nem mehetek alá", 3.

AMIKOR EGY MUNKA Istenért folyik, hamarosan meg fog mutatkozni az ellenállás. Külső körülményeken keresztül és belső ellenségektől egyaránt így volt. A külső probléma kettős volt. Volt először is megvetés, 1-3. v., másodszor pedig összeesküvés, 7-8 v. A megvetés a gúnyolódás és lekicsinylés formáját öltötte. A csúfolódás olyan valami, amit az Újszövetségben is megtalálunk, és még mindig használatos fegyver Isten szolgái ellen, vö. Csel 17,18; 26,24. Nem szabad meglepődnünk, ha ellenünk is használják.

ISTEN HELYESNEK LÁTTA, hogy egy egész fejezetet szánjon a családfők és a községi vezetők neveinek és tetteinek feljegyzésére, akik az újjáépítés munkájában foglalatoskodtak. Miért kellett ilyen sok teret szentelni olyan emberek megnevezésének, akiket egyébként elfelejtettek volna? Azért, mert az Istennek végzett szolgálat nincs elfelejtve. Nincs olyan munka, amelyet az Ő dicsőségére végeztek, és neki elkerülné a figyelmét, és gyönyörködik benne, hogy a legkisebb szolgálat is feljegyzésre kerül. Néhány személy ki van emelve, pl.

NEHÉMIÁS A PALOTÁBAN lakott, és úgy látszik, hogy a király kedvence volt. De Mózeshez hasonlóan a szíve a megalázott testvéreivel volt egy, és szíve buzgó volt, hogy bizonyságot tegyen Istenéről. Noha sohasem látta Jeruzsálemet, atyáinak városát, szerette azt, és érzéseit a Zsolt 137,5-6 szavaival lehetett összefoglalni. Testvérei jöttek, és szomorú beszámolóval szolgáltak neki Jeruzsálem helyzetéről, úgy, hogy sírva fakadt, Neh 1,4. Nem ő volt az utolsó, aki sírt Jeruzsálem felett. Nála messzemenően nagyobb Személy is ezt tette, vö. Lk 19,41.

EZ AZ ÓSZÖVETSÉG utolsó történeti könyve; mintegy 25 évre terjed ki (Kr. e. 445-420). Az időszak szellemi állapotát Malakiás olvasása révén képzelhetjük el.

Ezsdrásnál láttuk a visszatért maradékot, valamint a templomnak és az istentiszteletnek újjáépítését. Nehémiásnál Jeruzsálem falainak újjáépítéséről szól a feljegyzés, valamint a nép polgári helyzetének helyreállításáról. A szívnek igaznak kellett lennie Isten előtt és helyre kellett állítani az Ő lakóhelyét. Az Ő szolgálatának munkája a világban ezután haladhat előre.

AZ ÚR EDÉNYEINEK vissza kellett térniük Jeruzsálembe. Az úton veszély leselkedhetett rájuk, ezért Ezsdrás böjtöt hirdetett, és védelmet kért az Úrtól, Ezsd 8:21,23. v. A böjtölés a mély megalázkodás külső jele volt, valamint az Úrtól való függőségük kifejezésre juttatása. A megőrzés, valamint védelem szükségességét teljesen elismerte az összegyülekezett társaság, és mindkettőt tekintve az Úrban bíztak. Ezsdrás tudta, hogy az Úr a legjobb védelem, és nem kért katonai kíséretet, 22. v.

EZSDRÁS FINEÁS LESZÁRMAZOTTJA volt, akinek meg volt ígérve az örökös papság, vö. 4Móz 25:12-13. A szellemi tevékenység embere volt. Ezsdrásnak, mint írástudónak, jól kellett ismernie az Igét. Tanulta és gyakorolta a törvényt és alkalmas volt a tanításra is, mint „felkészült írástudó"! A „felkészültség" nem írói képességére utal, hanem gondolkodásmódjára. Mennyire volt alkalmas gondolkodásmódja az Istennek való szolgálatra? A Ezsd 7:10. v. adja meg a választ.

LELKÜNK ELLENSÉGE megengedheti magának, hogy magunkra hagyjon bennünket, ha életünk Isten érdekében tehetetlen és nem tettrekész, de ha elkezdjük építeni az Úr templomát, akkor számíthatunk ellenállására. Ha nem tapasztalunk megpróbáltatást és nyomorúságot, az azért lehet, mert keveset teszünk, hogy pusztítsuk az ellenséget és előmozdítsuk a jót. Az ellenállás hamarosan megnyilvánult azok ellen, akik hazatértek, hogy felépítsék a templomot, 1-2. v. Mint mindig, amikor Isten munkájára sor kerül, most is voltak ellenségek.

EBBEN A VISSZATÉRÉSBEN a vezetők nyilván tudatában voltak a dolgok igazi fontosságának. Amennyire lehetséges volt, helyreállították az Isten által kijelölt istentiszteleti rendet, és rögtön megkezdték a templom helyreállítási munkálatait. Figyeljük meg, hogyan kezdtek hozzá a munkához.