Ószövetség

ABBAN AZ ÉVBEN, amikor Uzziás király meghalt, Ézsaiás látomást kapott, amelyet fejezetünkben jegyzett fel. A Jn 12,41 szerint a Krisztus dicsősége volt, amit a próféta látott. Uzziás uralkodásával ellentétben Krisztus uralkodását nem fogja rövidre szabni a halál, 9,7; Jel 11,15. A Messiás eljövetelének ismerete bátorság forrása kell hogy legyen a próféták hitének, akik sóvárogtak az igazság és béke királysága után. Ézsaiás jobb idők utáni vágyakozását a 11. versben fejezi ki: „És én mondtam: Meddig lészen ez, Uram?".

IZRAELT ITT SZŐLŐHÖZ hasonlítja. A kerítés arra utal, hogy Izráel védelem alatt állt, és el volt különítve a többi nemzettől, 4Móz 23,9. A kövektől való megtisztítás Kanaán előző lakóit jutatja eszünkbe, akiket kiűztek, amikor Izráel birtokba vette az országot. A nemes vesszőként történő elplántálás Izráelnek az Úr iránti első szeretetét és szentségét idézi fel, Jer 2,2-3.21. A torony és szőlőprés építése arra utalhat, hogy a kertész szándéka szerint a szőlő hasznot hajtson.

ÉZSAIÁS, FOLYTATVA a jövőbeli áldásoknak az Ézs 1,25-27-ben megkezdett kifejtését, a nép figyelmét e jelenlegi állapotokról arra a dicsőséges időre irányítja, amikor sor kerül Sion helyreállítására, mint a világméretű áldás és béke központjáéra, 2,24. Háborús fenyegetés nem lesz, mert a nemzetek már nem lesznek erőszakosak. Olyan korban élünk, amikor az embereket romboló hagyományos, nukleáris és biológiai fegyverek használatára oktatják és tanítják. Azon a napon azonban már nem így lesz, mert a nép „hadakozást többé nem tanul", 4. v.

ISTEN JÓSÁGÁNAK EREDMÉNYEKÉNT Uzziás 52 esztendős hosszú uralkodását a boldogulás jellemezte. Ez a népet szerető engedelmességre kellett volna, hogy vezesse, hálaadásra és dicséretre. Sajnos, a jólétet gyakran szellemi hanyatlás követi. A jólét és fényűző életmód aláásta a nemzet erkölcseit, és ezt követően összeomláshoz vezetett. Ebben a helyzetben lép színre Ézsaiás, hogy figyelmeztessen arra a veszélyre, amely az északi szomszédokat már utolérte.

ÉZSAIÁS PRÓFÉTA KÖNYVE páratlan irodalmi mestermű. A következő tények megerősítik a Könyv egyedülálló voltával kapcsolatos hitünket.

AZ UTOLSÓ VERS egyben a legrövidebb. Benne a menyasszony látható, amint feljő a pusztából, szerelmesére támaszkodva. Megjelenik az világ előtt az ő társaságában, de tőle függve, őrá támaszkodva. A 2,8-ban láttuk őt szerelmesének szavát hallva. „Szerelmesemnek szavát hallom", mondta, azt a hangot, amely közeledését hirdette, közösségre és szeretetre törekedve vele. Sajnos, ezután ő elfordult tőle. Itt, a 8,5-ben azonban ismeri közelségét, és szerelmesére támaszkodva látható. A támaszkodás képe a gyengeségnek, amely az erősbe kapaszkodik; vö. 2Kor 12,9-10.

AZ ELŐBB VISSZAESÉS történt, 2,8-17, és sajnos, ismét ez történik. A menyasszony szobájának ajtaja be van zárva, 5,5, annak bizonyítékául, hogy a vőlegény visszatérését nem várta, nem sóvárgott utána. Ő megállt az ajtónál, és bebocsátást szeretett volna; vö. Jel 3,20. Emlékezteti a menyasszonyt, hogy milyen kedves neki, ezt mondva: „én húgom, én mátkám, én galambom"; és hogy mennyit szenvedett miatta: „az én fejem megrakodott harmattal, az én hajam az éjszakának harmatjával" Én 5,2.

A NAP MÁR HŰVÖS lett, már árnyékok sincsenek, de a szerelmes nem tért vissza. Besötétedett és ő egyedül volt. Egészen másképpen is lehetett volna. Ha válaszolt volna neki, vele ment volna a napvilágnál, „karjára támaszkodva". Az ablakon keresztüli homályos látást felcserélhette volna ölelésének melegével. Ő azonban elment. A menyasszony egyedül van. Közelségének érzékelése elveszett. Balga volt a menyasszony, de milyen sokszor viselkedünk hozzá hasonlóan!

AZ UTOLSÓ ÉNEK végén a menyasszony élvezhette a közösség édes voltát szerelmesének karjaiban. Ilyen közösség, amely ennyire mély és áldott, bizonyára sohasem fog megszakadni. Sajnos, a tapasztalat azt mutatja, hogy valakinek az Úrral való közössége könnyen megszakadhat. Vele való egyesülésünk örök, nem szakadhat meg. De ugyanúgy, ahogyan a fiatal szarvast megzavarhatja egy ágacska reccsenése, 2,7, egy váratlan pillanat egy meggondolatlan szó, egy ostoba történet megzavarhatja és megronthatja békénket és közösségünket.

SALAMON 1005 ÉNEKET írt, vö. 1Kir 4,32, de valamennyi közül ez a legkiválóbb. Az „Énekek éneke" kifejezés ezt jelzi, és össze kell hasonlítani a „szentek szentje", vagy a „királyok Királya" és „uraknak Ura" kifejezésekkel. Az Énekek éneke Salamonról beszél, és úgy tekintsünk rá, mint nagy dicsőségű uralkodóra. Ebben az Úr Jézus Krisztus előképe az Ő feltámadásának és mennybemenetelének minden dicsőségében. Ebben a könyvben úgy ismerjük meg, mint Királyt, 1,12, és a hívő ember helye mellette van,mint bensőséges vonzalmának tárgya.