Az Úr Jézus azt mondta, hogy azok között, akik asszonytól születtek, nem élt nagyobb próféta, mint Bemerítő János, Lk 7,28, és hogy égő és világító szövétnek volt, Jn 5,35. Ez magától a Megváltótól valóban nagy megtiszteltetést jelentett. De mi volt pontosan az, ami Jánost naggyá tette?
Bemerítő János istenfélő otthonba született Júdea hegyvidékén mint idős szülők gyermeke. Ebben a papi otthonban mind az apa, mind az anya Lévi törzséből származott. János szülei, minthogy öregek voltak, amikor ő megszületett, nem nagyon élhettek már, amikor elérkezett az ő hatalmas prófétai küldetésének ideje. Feltehetőleg barátok és a család gondoskodott róla, és azokban a korai években viszonylag csendben élhetett, és valamilyen falusi otthon nyújtott menedéket neki, meglehetősen távol a nyüzsgő Jeruzsálemtől.
JÁNOS AZT állította: írásának az volt a célja, hogy hitre vezesse az embereket az isteni Krisztusban (20,30-31). Hogy ezt a célt elérje, nyolc csodát választott ki azok közül, amelyeket Jézus cselekedett, az utolsót a 21,1-14-ben jegyezte fel. A csodákat jeleknek nevezi, mert mélyebb dolgokat jelentenek. Ezek az Istenség megnyilvánulásai, és minthogy Jézus a Krisztus, ezek a messiási királyság előképei. Az örök életre vonatkozó tanulságokat is tartalmaznak.
JÁNOS NÉGY esetet választ ki, hogy bemutassa azokat a különböző módokat, ahogyan a feltámadásban való hit megvalósult. Az első példa maga János, aki elsőnek érkezett a sírbolthoz (4. v.), de másodiknak lépett be. Péter ment be először, és megszemlélte a halotti ruhaneműk gondos elrendezését. Ez bizonyítéka volt annak, hogy a testet nem lopták el. János belépve felfogta annak jelentőségét, amit látott, és hitt (8. v.); ezt Péterről nem lehetett elmondani. János számára a vászonnemük a feltámadás jelei voltak.
A JÁNOS beszámolójára sajátságosán jellemző részletek - amelyeket a keresztre feszítéssel kapcsolatban leírt - tanulságosak. „Emelve az ő keresztfáját, ment" (17. v.). Ezzel halálának önkéntes voltát hangsúlyozza. Jézus ugyanúgy, ahogyan a kertbe „ment", hogy találkozzon ellenségeivel (18,1), most is elhagyta a várost és ment ki a Golgotára. Az a figyelmeztetés, hogy „menjünk ki tehát… az ő gyalázatát hordozva" (Zsid 13,13), eszünkbe juttatja, hogy milyen is legyen a mi önkéntes reagálásunk.
A POLGÁRI kihallgatás, amely hol a tárgyalótermen kívül, hol azon belül folyt, rávilágít Pilátus dilemmájára. Kívül megpróbálja kiengesztelni a zsidó vezetőket anélkül, hogy kívánságukat teljesítené. Bent Krisztussal kerül szembe, Aki lelkiismeretének mélyére hatol, de nem szándékozik elfogadni igényeit. Az erkölcsi bátorság hiánya miatt középutat keres. Ilyen út volt, hogy felajánlotta Jézust a népnek egy megrögzött bűnöző alternatívájaként, így apellálva igazságérzetükre. Ez a terv kudarcba fulladt, amikor azok Barabbást választották (18,40).
JÁNOS EVANGÉLIUMÁT a szellemi evangéliumnak nevezték. A tények, amelyeket János feljegyez, szellemi igazságokat fejeznek ki, és ezt látjuk még a szenvedéstörténet kezelésében is. Az égőáldozat egyik fő jellegzetessége volt (3Móz 1) az áldozat önkéntessége, kiábrázolva Krisztust, aki „önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek" (Zsid 9,14). Ez az a szempont, amelyet János a beszámolójában bemutat. Az Úr azért ment a kertbe, mert „ismerte pedig azt a helyet Júdás is", nem azért, hogy elrejtőzzön, hanem hogy elérhető legyen a letartóztatáshoz.
AZ ÚR sokszor imádkozott anélkül, hogy tudnánk, mit mondott. Van néhány olyan eset is, amikor rövid imái vannak feljegyezve (Jn 11,41-42; 12,27-28; Mt 11,25-26). Ennek az imának azonban a teljes tartalma fennmaradt.
AZT a „még sok mondani"-valót, amit nem mondhatott el a tanítványoknak akkor, elmondta nekik később a Szent Szellem által. Hogy az Úr lesz, aki beszél hozzájuk, a Szellemre vonatkozó következő megállapításokkal erősítette meg: „mert nem ő magától szól" (13. v.); „mert az enyémből vesz" (14-15. v.). A hívővel kapcsolatosan a Szellem munkája háromszoros: elvezeti az igazságra (13. v.); megjelenti Krisztus dicsőségét (14. v.); megjelenti az eljövendő dolgokat (13. v.). A Szellem „vezetése" feltételezi a hívő részéről a hajlandóságot arra, hogy Ő vezesse.
A VILÁG gyűlölködése, valamint a Szent Szellem segítsége a bizonyságtételben, amelyre általánosan utalt az utolsó fejezet, ebben a szakaszban részletesebben ki van fejtve. A tanítványok üldözése a zsinagógákból történő kizárástól és a gyűlölködéstől kezdve egészen megölésükig terjedhet. Ami ennél is rosszabb, ezt a fanatizmust úgy tekintik majd, mint Isten szolgálatát, és mindenki nyíltan végezheti (2. v.).