10.26 Jövevények
„Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket: tartózkodjatok a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak." 1Péter 2,11
„Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket: tartózkodjatok a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak." 1Péter 2,11
„Most pedig az ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek?" Galata 4,16
Ősellenségünk, az ördög hazug volt kezdettől fogva, és hazugságai olyan meggyőzően hízelgőek, hogy mi hajlamosak vagyunk arra, hogy higgyünk neki, mint annak idején Éva.
Micsoda vereség volt ez! A Sátán trónfosztottá lett a szívünkben, ahogy a mennyben is azzá lett. Krisztus megfosztotta őt felettünk való uralmától. Még zaklathat bennünket, de már nem tarthat igényt ránk. Nem vagyunk az övéi már, nem kötözheti meg lelkünket: a Fiú megszabadított minket, és valósággal szabadok lettünk (Jn 8,36).
Ma egy olyan "világi ember"-t szemlélhetünk, aki kegyetlen és gyilkos volt, hogy jobban érvényesüljön. Élete figyelemre méltó módon fejeződött be Isten kormányzó keze nyomán. A róla szóló összes szentírási feljegyzés a ApCsel 12-ben található.
A BÉKÉLTETÉS az ellenségesség barátsággá alakítása, és utalás rejlik benne egy olyan közösségre, amely egyszer létezett, és azt követően elveszett. Az ember közösségre teremtetett Istennel. Akkor teljesíti rendeltetését, amikor egy az Istennel. De van egy eltávolító hatás - a bűné. A bűn ember és Isten közé állt. Az ember elidegenedése Istentől, az Istennel szembeni aktív ellenségeskedéssel együtt, amely ezt követte, Ádám engedetlenségével és bűnével jött be. Az Isten akaratával szembeni engedetlenség az ember és a Teremtője közötti közösséget lehetetlenné tette.
Tanulmányozásunk elénk állítja azokat is, akik ellenezték Jeruzsálem falainak újjáépítését. A Horonból való Szanballat társaival együtt szüntelen harcolt, hogy akadályozza és rombolja Nehémiás munkáját. Olyan nemzetből származott, Moábból, amely esküdt ellensége volt Izráelnek. Minden lehetséges eszközt felhasználtak az ellenállásukhoz. Szanballatban annak a könyörtelen nyomásnak a képét látjuk, amelyet a Sátán gyakorol azokra, akik arra törekszenek, hogy Isten munkáját végezzék.
A ZSOLTÁR TÖRTÉNETILEG azokra a napokra utal, amikor Dávid felvitette a ládát Obed-Edóm házából a Sion-hegyére, 1Krón 15. A 24., valamint a 132. zsoltár ugyanezzel az eseménnyel kapcsolatos. A zsoltárnak megvannak a maga történelmi gyökerei az Ószövetségben, és tanításbeli gyümölcsei az Újszövetségben. A középpontban a messiási utalások vannak, 19. v.; Ef 4-8. A háttérben négy nagy győzelmet ünnepelnek. Az első az egyiptomiak felett aratott győzelem és a Sinaiig történő menetelés, 1-8. v.
LELKÜNK ELLENSÉGE megengedheti magának, hogy magunkra hagyjon bennünket, ha életünk Isten érdekében tehetetlen és nem tettrekész, de ha elkezdjük építeni az Úr templomát, akkor számíthatunk ellenállására. Ha nem tapasztalunk megpróbáltatást és nyomorúságot, az azért lehet, mert keveset teszünk, hogy pusztítsuk az ellenséget és előmozdítsuk a jót. Az ellenállás hamarosan megnyilvánult azok ellen, akik hazatértek, hogy felépítsék a templomot, 1-2. v. Mint mindig, amikor Isten munkájára sor kerül, most is voltak ellenségek.
LÁTJUK AZ ÚR GONDVISELÉSÉT, amely megengedi az ellenséges betöréseket.
Az Úr előzetes figyelmeztető rendszere: veszélyelhárítás,2Kir 6,8-10. v. Az izraelieknek meg kellett vallaniuk: „Veszendő mezopotámiai volt az atyám", 5Móz 26,5. Nagyon gyakori, hogy az fenyegeti belső létünket, amik egykor voltunk, mielőtt a kegyelem elhívott bennünket.
Az, hogy Isten mindentudó, egyikünk előtt sem kétséges. De szeretné népét is tájékoztatni a Sátán megtévesztéseiről, 2Kor 2,11.