MINDEN HÍVŐ ember kapott legalább egy ajándékot (karizmát). Az ajándékok „különfélék", mivel sok és változatos ajándék van (10. v.; Róm 12,3; 1Kor 12.,11; Ef 4,7).
Az 1Kor 12-ben, a Róm 12-ben, az Ef 4-ben megadott listákban, és itt a 10-11. versben húsz vagy még több ajándék van, es ezek a listák nem jelentik azt, hogy mindenre kiterjednek.
A megdicsőülés hegye volt az a hely, ahol a három kiváltságos tanítvány szemtanúja volt az Ő fenségének, de most gyorsan eszükbe kellett jutniuk, hogy odalenn az emberi nyomorúság völgye van. Itt, a hegy lábánál volt egy zaklatott apa, aki a Megváltó elé térdelt, és kiöntötte szívét egy szenvedélyes könyörgésben, démontól megszállt fiáért.
PÁL NEM akarja, hogy a filippiek azt higgyék, hogy ő már elérte a szellemi tökéletességet, hanem ez volt előtte, és erre a célra törekedett, felhasználva minden energiáját, akármibe kerül is. Arra törekedett, hogy megragadja azt a célt, amiért megváltatott (12. v.). Ahogyan a futó a célvonalra koncentrál, nem engedve, hogy bármi elvonja a figyelmét, úgy a hívő embernek is félre kell tennie múltbeli képességeit vagy érdemeit, és buzgón törnie a cél felé.
Ézsaiásnak csodálatos látomása volt az Úrról, a trónról, a templomról, a szeráfokról és a dicsőségről. Számára Isten szentsége éles ellentétben állt a körülötte lévő nép hamisságával és önigaz voltával. Meg kellett állnia Isten jelenlétében, és teljes mértékben elfogta a méltatlanság érzése - lesújtva kiáltott fel: "a királyt, a seregeknek Urát látták szemeim!"
EZ az ellentétek fejezete. A világosság szemben áll a sötétséggel (1-6. v.), a gyengeség az erővel (7-14. v.), a szenvedés a dicsőséggel.
A KORINTUSIAK voltak Pál „levele", munkájának gyümölcse (2 v.). „Krisztus levele is voltak" (3. v.). Ugyanúgy, ahogyan egykor Isten írt a kőtáblákra Izráel számára, most Krisztus az Ő népének szívére van rávésve. A keresztyén ember élete levél: Krisztus üzenete a világhoz. A leghatalmasabb igehirdetés a világban az állhatatos keresztyén élet. Az Ő emberekhez szóló üzenete olvasható-e a mi életünkben?
A SAMÁRIAI asszony elcsodálkozott, amikor az Úr zsidó létére inni kért tőle. Amikor ezt követően Jézus beszélt az élő vízről, amelyet Ő adhatott, a nő teljesen félreértette. Azt hitte, hogy az Úr a kútban lévő vízről beszélt és minthogy nem volt semmije, amit a vízmerítéshez használhatott volna, megjegyezte: „a kút mély" (11. v.). Természetesen ez szó szerint igaz volt de még inkább igaz szellemi értelemben. Valójában az, amit Krisztus nyújt, sokkal több egy mély kútnál; az olyan vízforrás, amely örök életre buzgó vizet ad (14. v.).
Különösen szomorú Sámson halála a gázai városi csarnok romjai alatt. Sírfelirata egyrészt megindító, másrészt kijózanító: "úgy hogy többet megölt halálával, mint amennyit megölt életében." Isteni szuverenitásában Isten felhasználta Sámson halálát, hogy csapást mérjen a filiszteus hatalomra Isten szabadításának jeleként, amely a micpai csatában később, még ugyanabban az évben bekövetkezett, 1Sám 7. Sámson vétkezett és elbukott, de Isten felhasználta személyes helyreállítását, hogy célját elérje, és a Szent Szellem őt is a hit hősei közé helyezi a Zsid 11-ben.
AZ ÉHSÉG helyszíne után (10-17. v.) Lukács most megmutatja nekünk a dicsőség helyszínét és az Urat imádkozás közben. A három kedvenccel, Péterrel, Jakabbal és Jánossal felment egy hegyre, és miközben imádkozott, „orcájának ábrázata elváltozott, és az ő ruhája fehér és fénylő lett" (29. v.). Az a dicsőség, amely most átsugárzik egész öltözetén, az Ő igazi dicsősége, amelyet eddig eltakart kegyelmének és szeretetének társai érdekében mintegy sötét üveggel, hogy jobban láthassák Őt. Hasonlítsuk össze a 2Kor 3,18-cal.
AZ, HOGY a három szinoptikus író ugyanolyan sorrendben jegyzi fel azokat az eseményeket, amelyek az Úr megdicsőülését közvetlenül megelőzték, illetve követték, az összehasonlító tanulmányozást egyszerű gyakorlattá teszi (lásd Mt 17,1-8; Lk 9,28- 36). Az 1. vers azokhoz a dolgokhoz kapcsolódik, amikről az Úr az előző fejezetben beszélt; azonban bevezeti a megdicsőülés témáját is, mint olyan alkalmat, amely megmutatta előre az Ő dicsőségét, halálának eredményét, amelyről beszélt nekik. Márk utal arra, hogy az Úr „felvitte őket csupán magukban" (2. v.).