01.04 Csöndes nyugalomban
"...biztonságban élhetnek" (Hós 2,20)
Az a csendes nyugalom, amely dacol az élet romboló, lesújtó körülményeivel.
"...biztonságban élhetnek" (Hós 2,20)
AZ „ANNAKOKÁÉRT" ezt a fejezetet összekapcsolja az előzővel, az 1. v-ben lévő figyelmeztetést összekötve az Úr visszatérésének reménységével. A szentek álljanak szilárdan ennek a reménységnek a tudatában, anélkül, hogy egyáltalán bármi elvonná figyelmüket. A hívő ember ne a földiekkel, hanem a mennyeiekkel törődjön. Ez az alapja az Evódiához és Sintikhéhez intézett kérésnek (2. v.). Egykor együtt hordozták az igát, Pállal és másokkal együtt harcolva, de valami történt közöttük.
A BÉKÉLTETÉS az ellenségesség barátsággá alakítása, és utalás rejlik benne egy olyan közösségre, amely egyszer létezett, és azt követően elveszett. Az ember közösségre teremtetett Istennel. Akkor teljesíti rendeltetését, amikor egy az Istennel. De van egy eltávolító hatás - a bűné. A bűn ember és Isten közé állt. Az ember elidegenedése Istentől, az Istennel szembeni aktív ellenségeskedéssel együtt, amely ezt követte, Ádám engedetlenségével és bűnével jött be. Az Isten akaratával szembeni engedetlenség az ember és a Teremtője közötti közösséget lehetetlenné tette.
A NAGY Munkás a magvetőhöz hasonlatos, ahol a mag az Isten Igéje (11. v.). Ahogyan ment „városonként és falunként, prédikálva és hirdetve az Isten országát", társai azok voltak, akiknek a szívében a mag gyümölcsöt hozott (1-3. v.). Ezután következett két példázat, amelyekben a természetről szólt, hogy a szellemi dolgokat illusztrálja. Éreztette a szellemi igazságot, hogy azok, akik „tiszta és jó szívvel" hallgatják az Igét, tartsák meg, és annak fényét sugározzák mások felé. Ilyenek azok, akik a legszorosabb szellemi közösségbe jutottak Ővele (21, v.).
Pál apostol leveleiben Isten Szent Szelleme bizonyságot tesz arról, milyen egyszerűen, de mindenható biztonságban van elrejtve életünk a Krisztussal Istenben. Úgy beszélünk, mintha megszentelten élni a legbizonytalanabb dolog lenne. Pedig ez a legbiztosabb, mert Isten mindenható hatalma van benne és mögötte. A legbizonytalanabb az, ha megpróbálunk Isten nélkül élni. Ha felülről születtünk, a legkönnyebb Istennel igazi kapcsolatban élnünk és a legnehezebb letérnünk a helyes útról; csak figyeljünk Isten intéseire és járjunk világosságban.
A PRÓFÉTA második felhívása a hatalmasok kapzsisága ellen szól. A fejedelmek igazságtalanul uralkodtak. Nyomorgatták a szegényt, 3,1-3. Nem mutattak irgalmat, nem fognak kapni semmit.
Amikor valami nehéznek látszik, abban a veszélyben forgunk, hogy Istent hibáztatjuk, pedig nekünk nincs igazunk - Istennek mindig igaza van. Kiforgattunk valamit, amit nem akarunk elengedni. Mindaddig, amíg a két végletnek akarunk szolgálni: önmagunknak és Istennek, zűrzavarba jutunk. Egyedül Istenre hagyatkozva kell állást foglalnunk. Amikor ide eljutunk, mi sem könnyebb, mint szent életet élni. A nehézségek akkor támadnak, amikor bitoroljuk a Szent Szellem tekintélyét saját céljaink érdekében.
A szeretet nem bájmosoly,
nem csak addig tart, amíg kényelmes,
tűzön-vízen át meg kell őrizni, akkor is,
ha semmi kedvünk hozzá,
VAN KÉT VÁROS a Szentírásban, amelyek éles ellentétben állnak egymással, Babilon és Jeruzsálem. Babilon képviseli mindazt, ami romlott a vallásban, de Jeruzsálem arra van szánva, hogy Isten szándékainak földi központja legyen az Izráelnek és az emberiségnek adandó áldásban.
Amikor az oltárhoz mégy és ott eszedbe jut, hogy testvérednek van valami panasza ellened - tehát nem akkor, ha beteges érzékenységedben előkotorsz valamit. "Ha megemlékezel arról", azaz ha Isten Szent Szelleme eszedbe juttatja, "akkor menj el és békülj meg testvéreddel és azután jöjj és hozd fel ajándékodat". Soha ne állj ellent bensődben Isten Szent Szelleme finom indításának, amikor lelkiismereted legmélyéig nevel téged.