A kereszt a szeretet kifejezése Istentől
Legutóbb a feltámadásról beszéltünk. Mit jelent Jézus feltámadása számunkra. Azért beszélünk róla, mert így jobban megértjük a karácsony lényegét. Így növekszünk, hogy látjuk a nagyobb képet.
Legutóbb a feltámadásról beszéltünk. Mit jelent Jézus feltámadása számunkra. Azért beszélünk róla, mert így jobban megértjük a karácsony lényegét. Így növekszünk, hogy látjuk a nagyobb képet.
Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az Ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett. Galáciai levél 4, 4.
Az 1992-es Barcelonai Olimpiai Játékokon az atlétika történetének egyik leghihetetlenebb jelenete játszódott le.
A brit Derek Redmond egész életében arról álmodott, hogy egyszer aranyérmet nyer 400 méteres síkfutásban. Ez az álom elérhető közelségbe került, amint a startpisztoly eldördült a barcelonai elődöntőben. Élete nagy versenyét futotta, és már látta maga előtt a célvonalat, ahogy a célegyenesbe fordult. Akkor hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elszakadt jobb térdszalaggal orra bukott.
Ez a történet egy amerikai katonáról szól, aki végre hazafelé tartott, miután Vietnámban harcolt. San Franciscóból felhívta szüleit:
- Anya és apa, megyek haza, de szeretnék kérni tőletek egy szívességet. Szeretném hazavinni magammal egy barátomat.
- Természetesen! - jött a válasz. - Örülünk, hogy megismerhetjük.
- De van valami, amit tudnotok kell - folytatta a fiú. -A háborúban súlyosan megsebesült. Aknára lépett, és elveszítette egyik karját és egyik lábát. Nincs senkije, akihez mehetne, és szeretném, ha velünk lakhatna.
A következő levél Dan Taylor: Letters to My Children (Levelek gyermekeimnek) c. könyvében jelent meg (InterVarsity Press, 1989). Dan fiának, Matthew-nak írja a levelet.
Kedves Matthew!
Amikor hatodikos voltam, „kiemelkedő sportoló" díjat kaptam. Okos, atléta-alkatú, szellemes, jóképű és hihetetlenül kedves voltam. A dolgok aztán elég rosszra fordultak felsőben, de legalább ebben az évben mindenem megvolt.
Volt egyszer egy édesapa, akinek volt egy hároméves Brandon nevű kisfia.
Egy napon Brandon látja, hogy édesapja csokoládés kekszet eszik a nappaliban tejjel, és azt mondja magában:
„Apa szereti a csokoládés kekszet tejjel. Na, én most viszek neki egy pohár tejet."
Azzal kisiet az étkezőbe, és átvonszol egy széket a konyhába, végigkarcolva maga után a padlót.